Egészség

Megkezdődött az izraeli fejlesztésű koronavírus elleni vakcina tesztelése

  • Szerző:nuus/MTI
  • 2020.11.01 | 19:10

Megkezdődött a Nesz Ciónában található biológiai kutatóintézetben kifejlesztett koronavírus elleni vakcina klinikai tesztje Izraelbe.

Elsőként a 26 éves Szegev Harel nevű önkéntesnek adták be a COVID-19 elleni védőoltást, aki elővigyázatosságból egynapos megfigyelésre befeküdt a Tel-Aviv melletti Séba kórházba.
Eredetileg egy másik, 47 éves férfi lett volna a kísérlet első alanya, de az előzetes vizsgálatoknál kiderült, hogy szervezetében már ellenanyag található, korábban átesett a fertőzésen anélkül, hogy tudomása lett volna róla. Vasárnap Harel mellett egy 34 éves orvostanhallgató is megkapta az oltóanyagot a kísérletben szintén résztvevő jeruzsálemi Hadassza kórházban. Kedden még négy embert beoltanak, de egyiküket placebóval, majd novemberben a klinikai teszt első szakaszában összesen nyolcvan, 18-55 éves önkéntest, részben valódi oltóanyaggal, részben placebóval.
A második szakaszban decembertől mintegy ezer, 18-85 éves önként vállalkozó kapja meg a kísérleti védőoltást nyolc kórházban, és ha minden rendben halad, akkor a tesztelés harmadik szakaszában harmincezren vehetnek részt jövőre április-májusban. Mindezzel párhuzamosan a védelmi minisztérium már megkezdi az oltóanyag tömegtermelését, amit elfogadása és sikeres tesztelése esetén az izraeliek és a palesztinok is megkaphatnak várhatóan a jövő év második félében a kutatóintézet katonai rádiónak nyilatkozó igazgatója szerint. Az oltást Brilifenak nevezték el, a héber briut, vagyis egészség szó és az angol élet szó összevonásával. Izrael eközben a várhatóan hamarabb elkészülő külföldi oltóanyagokból is vásárolni szándékozik, és azokkal megérkezésük esetén megkezdi a veszélyeztetett lakossági csoportok beoltását.

Forrás: MTI
Kiemelt kép: Unsplash


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Sztárok
Sejtelmesen üzent Stana Alexandra
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 16.
Otthon
Így ne nyírd ki a szobanövényeid!
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 04.