Egészség
Tovább élhetsz, ha okosan facebookozol
Egy friss tanulmány szerint a mértékletes facebookozás meghosszabbíthatja az életet. Persze, lehet, hogy némi kritikával kell kezelnünk az ilyen megállapításokat.

Mindig kell egy barát
– mutat rá egy amerikai felmérés ismét a közismert tényre, miszerint az erős szociális hálóval rendelkező emberek mérhetően tovább élnek. A kutatás arra vonatkozott inkább, hogy kiterjeszthetjük-e ezt a megállapítást a virtuális baráti körünkre is. A San Diego Egyetem 12 millió kaliforniai Facebook-felhasználót vizsgált ezügyben, nemre és korcsoportra lebontva. A személyes adatok védelmével készült analízis az online aktivitásukat vetette össze az egészségügyi eredményeikkel. Az esetleges párkapcsolatra és a mobilhasználatra is kitért a vizsgálat.
Az eredmény szembemegy a korábbi nézettel, miszerint a közösségi médiumok az egészségre káros hatást fejtenének ki. Mielőtt még megvennénk pár karton tartóstejet, azért más szempontokat is vegyünk figyelembe:
Például az ilyen-olyan ismerősök lájkjaiból ne vonjunk le messzemenő következtetéseket sem a boldogságunkra, sem az élettartamunkra vonatkozóan. Rövidtávon természetesen jól esik minden visszajelzés vagy megosztás, de erre építeni azért nem érdemes. Előnyösek viszont ezek az online kapcsolatok abban, hogy megerősítik a már meglevő, valós barátságokat.
A másik bökkenő, hogy ez a felmérés több szálon is kötődik a legnépszerűbb közösségi hálóhoz. William R. Hobbs, a tanulmány egyik szerzője dolgozott már 3 éve a Facebook megbízásából, másikuk, Moira Burke, pedig jelenleg is kutatási asszisztens Zuckerberg cégénél – figyelmeztet a Next Web.
A kutatók szerint 12 százalékkal több esélyünk van „túlélni” az offline embertársainkat nekünk, Facebookozóknak. Az összefüggés sajnos lehet, hogy csak látszólagos: egy komolyabb tanulmány esetleg feltárná a közösségi felületet használók és az internet kapcsolattal, és egyéb jóléti adottságokkal egyáltalán nem rendelkezők közti különbségeket. Ez utóbbi csoport például lehet, hogy jóval szegényebbekből áll, akik számára például nem elérhető a megfelelő orvosi ellátás. De a képzettség vizsgálata is pontosítaná az eredményt.
Ami viszont kitűnik a tanulmányból, az az, hogy az emberi lélek számára legalább olyan fontosak a virtuális kapcsolatok, mint a kézzelfogható barátságok.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.