Egészség
Miért káros, ha éjszakára bent hagyod a kontaktlencséd?
A rendszeresen kontaktlencsét viselők közül ki ne ébredt volna fel reggel úgy, hogy elfelejtette kivenni a lencséjét? Egyszer-kétszer nem baj, ha előfordul, de ha gyakran alszol el a lencsédben, az súlyos következményekkel is járhat.
Hányszor fordult elő veled, hogy elaludtál, miután kényelmesen bekuckóztál az ágyba a laptopoddal, vagy egy könyvvel? Ha valamiért, hát ezért jó a szemüveg: elég csak az éjjeliszekrényre tenni, nem kell kibattyogni a fürdőszobába, amikor már úgy érezzük, hogy tényleg csak másodpercek vannak hátra addig, hogy álomba zuhanjunk.

Lefekvés előtt irány a fürdőszoba
Kontaktlencsében aludni nem tesz jót a szemünknek: legalábbis ezt halljuk az optikusoktól és a szemorvosoktól is. Mi az oka ennek?
Ahhoz, hogy ezt megértsük, először azt kell tisztáznunk, hogy milyen hatással van a szemünkre a kontaktlencse mindennapi viselete. A lencse egy idegen test, amihez hozzá kell szoktatnunk a szemünket. Mikor először viseljük, furcsa érzést okozhat. Ez ugyanígy van a gyógyszereknél, és az új ételeknél is: a szervezetünk ismerkedik az újdonságokkal, majd reagál rá.
A kontaktlencse okozhat égető és száraz érzést a szemünkben. A könnycsepp pH értéke mindenkinél más, és a folyadék amiben a kontaktlencsét tároljuk is különböző pH értékkel rendelkezik. Amikor betesszük a lencsét, a szemünk igyekszik helyreállítani a saját természetes egyensúlyát, és kimosni a kontaktlencse folyadékot: ha alapból száraz a szemünk, akkor még rosszabb a helyzet.

Levegőt!
A kontaktlencsék legfontosabb tulajdonsága az oxigénáteresztő képességük. A szem elülső felszíne az oxigént a vékony könnyrétegen keresztül a környező levegőből veszi fel. A kontaktlencse egy gátat emel a szaruhártya és a lencse közé. Az így létrejött oxigénhiányt – bizonyos határok között – a szem károsodás nélkül elviseli, de igyekezni kell az élettani viszonyokat minél inkább közelítő megoldásokra.
Amikor kontaktlencsében alszunk, a szaruhártyát még kevesebb oxigén éri: ugyan az erekből is fel tudunk venni valamennyit, de a legtöbbet a levegőből vesszük fel, miközben nyitva van a szemünk.
Egyszóval, ha bent hagyod a kontaktlencsédet éjszakára, olyan, mintha a szemedet fojtogatnád – szinte alig adsz lehetőséget arra, hogy oxigénhez jusson.
Nem lesz ennek jó vége
Ha a lencsének nem elegendő az oxigénáteresztő képessége, és ha sokszor bent hagyod éjszakára, akkor hypoxia, azaz oxigénhiányos állapot léphet fel. Ez nemcsak átmeneti duzzadást, hanem tartós elváltozásokat, például fekélyes kötőhártya-gyulladást is okozhat, súlyosabb esetben pedig tartós látáscsökkenést.
Azért nem kell kétségbeesni: attól még, hogy egy hosszú nap után bedőlsz az ágyba, és reggel vörös szemekkel ébredsz, nem kell súlyos következményekre számítanod. Arra azonban figyelj, hogy ez ne váljon szokásoddá, és ha kivörösödik a szemed, minél hamarabb vedd ki a lencsét, hogy levegőhöz juthasson a szemed.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.