Gasztró

Teljesen másképp kell a rizst főzni, mint eddig gondoltuk

  • Szerző:nuus
  • 2019.04.15 | 08:48
  • trendindex: 5

A japán rizs szakértő elmondta, hogy ő hogyan főzi.

Momoko Nakamura évek óta járja a japán vidéket, és kutatja a rizs termesztésével kapcsolatos ősi eljárásokat. Az internet csak „Rice Girl” néven hivatkozik rá – és ő is saját magára –, ez pedig egyáltalán nem túlzás: mindent tud a rizsről. Lássuk, ő hogyan készíti el ezt az ételt.

Először is egy lábasra lesz szükségünk, ez akár öntöttvas is lehet. Mérjük ki a rizst egy csészével, majd szintén mérjünk ki pontosan kétszer annyi vizet. Öblítsük át a rizst háromszor úgy, hogy egy tálba szórjuk, majd jó sok hideg vizet öntünk rá. Gyors, az óramutató járásával megegyező irányú körkörös mozgással végezzük az átöblítést, így könnyen megszabadulhatunk a felesleges keményítőtől. Ismételjük meg a műveletet még kétszer. Ezt követően szűrjük le a rizst, majd tegyük a lábasba az előzőleg kimért kétszeres mennyiségű hideg vízzel.

Maga a főzés négy szakaszra bontható, mindegyik szakaszhoz különböző főzési hőfok kapcsolódik.

1. Közepes lángon melegítsük a rizst forráspontig.

2. Amikor forrni kezd, állítsuk magas lángra a tűzhelyt, és főzzük így 1 percen keresztül. A célunk ezzel az, hogy az összes rizsszem felemelkedjen a víz tetejére, így fognak egyenletesen megfőni. Ekkor kell ízesíteni is egy kis csipet sóval.

3. Vegyük vissza a lángot alacsonyra, és tegyünk fedőt a fazékra. Még 30 percig főzzük ezen a módon a rizst.

4. Kapcsoljuk le a lángot, a lábast vegyük le róla, és hagyjuk pihenni a rizst 10 percen keresztül. Csak ezután vegyük le a fedőt. Ha a megfőtt rizs felszínén apró lyukakat látunk, akkor a főzés tökéletesre sikerült.

A pihentetés után Nakamura azt ajánlja, hogy fa vagy rizses lapáttal osszuk szét a rizst négy egyenlő részre, majd gyengéden keverjük át olyan mozdulatokkal, mint amikor tojásfehérjét forgatunk bele egy sütemény tésztájába. Ha ezt elvégeztük, már tálalhatunk is.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Sztárok
Majka csúnyán megalázta Curtist
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 16.