Gasztró

Tejhatalom, ismét nyüzsögnek a tejesemberek Londonban, hála az Y-generációnak!

  • Szerző:nuus
  • 2019.04.29 | 20:22

David Attenborough-t néznek a kanapéhuszárok, és közben megmentik a világot!

Egyre több Y-generációs rendel üveges tejet, így szépen izmosodik a tejesember-állomány is a brit fővárosban. Sokan közülük lélegzet-visszafojtva nézhették David Attenborough legutóbbi sorozatát, és A Kék bolygó II. meg is tette hatását.

A mindent elárasztó műanyagszemét ellen próbálnak tenni a fiatalok, azzal, hogy ismét üveges tejet hozatnak házhoz. Tejesemberek és –asszonyok alig győzik teljesíteni a londoni megrendeléseket, és az erre szakosodott cégek kiemelik, hogy a friss ügyfelek elsősorban nem az idősebb generációkból kerülnek ki.

Az epikus természetfilm-sorozat bemutatója után, 2018-ban ugrott meg nagyon a kereslet, és a fiatalok – akár családosak, akár nem – hajlandóak többet is fizetni azért, hogy ezen a módon óvják a környezetünket.

via GIPHY

Az utóbbi két évre vetítve: 25 százalékos a növekedés. Az egyik vállalat már 25 elektromos autóval járja a főváros keleti részének utcáit, és csak idén 382 új ügyféllel szerződött le.

Karácsonyig átlag havi 30 hívást kaptunk, és mostanra ez már heti 30-ra nőtt. Környezettudatosabbak lettek az emberek.

meséli Paul Lough, a Parker Dairies menedzsere, aki azt is elárulta, hogy új igények mentén bővítették a terméklistát:

Kovászt és mézet is szállítunk már. 250 cipót is kiviszünk egy héten az új klienseknek.

A milk&more még nagyobb játékos: a cég állítólag 2500 új megrendelőt húzott be, csak a múlt hónapban. Az országos hálózatban 90 százalék kifejezetten ragaszkodik a klasszikus üveges csomagoláshoz.

via GIPHY

A Wimbledon és Hanworth körzetben szolgálatot teljesítő Ian Beardwell már 27 éve végzi munkáját:

A Kék bolygó óta berobbantak az üvegpalackok. Azt kérik a vevők, hogy műanyag flakonban ne hozzak tejet, de valószínűleg elfelejtették, hogy én mindig is üveggel dolgoztam. Egy nő például tíz év után hívott fel újra, hogy én szállítsak neki ismét.


A vállalat vezetője, Patrick Müller szerint az üveg egy izgalmas termék, aminek jövője van:

A tejesember egy velünk élő hagyomány, ami most ismét előtérbe került. Reggeli előtt megbízhatóan kiszállítja a friss italt, és kívánságra több más árut is. A közösségünk része, akit a modern vásárlók számára is megnyerővé kell tenni.

A Standard információi szerint az új ügyfelek 35 év körüliek átlagban, és a helyi termékeket részesítik előnyben. Szeretik tudni az áru mögötti történetet is. Gyerekkori emlékeket is felidézhet számukra az üveges tej, amellett, hogy így szeretnék csökkenteni a műanyag hulladékot.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló