Lélek

A káröröm az önbizalomhiány miatt van

  • Szerző:nuus
  • 2018.05.13 | 08:16

Az érez kárörömöt, akinek baj van az önértékelésével. A kutatók most be is bizonyították.

Titokban örül, ha egy barátja nem kapta meg álmai munkáját? Vagy jókat kuncog, ha valaki magára borítja a kávéját, netán szerencsétlenül alakul a napja? Legszebb öröm a káröröm? Ha igen, akkor valószínűleg alacsony önértékeléssel küszködik.

Káröröm, de mitől?

Ha valaki mások szerencsétlenségeinek képes örülni, még ha csak titokban is, az azt jelenti, hogy önmagával van baja, vagyis alacsony az önértékelése – állítják a holland Leiden Egyetem kutatói. “Ha valakit élvezettel tölt el a más kára, akkor a másik balszerencséjében számára van valami pozitív” – mondta Wilco W. van Dijk, a kutatás vezetője.

A kísérletben résztvevő diákoktól ezután megkérdezték, mit éreztek a cikk olvasása után. Érdekes módon a válaszok összefüggésben voltak az önbecsüléses teszt eredményeivel, vagyis minél inkább önbizalomhiányos volt valaki, annál jobban örült a szereplő bukásának. A válaszok között volt olyan, aki kifejezetten élvezettel olvasta, hogy a szereplő elbukott, és ahogy bevallotta, a végén mosolygott is.

Ha valakinek alacsony az önbecsülése, szinte bármilyen negatív dologtól jobban érzi magát, ami mással történik”

– fűzte hozzá a kutató.

Forrás: Napidoktor.hu

Kép: 123rf.com


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Külföld
Meghalt Derrick felügyelő társa
  • szerző:nuus
  • 2024. 03. 25.