Lélek

Chris Pratt szerint Hollywood egyáltalán nem keresztényellenes, sőt!

  • Szerző:nuus
  • 2018.09.21 | 12:55

ŰrLord úgy látja, valláskárosodás nem fenyegeti a munkahelyén. A szórakoztatóipart és a hitet össze tudja egyeztetni a Jurassic World sztárja.

Van olyan vélekedés, amely szerint Hollywood úgy, ahogyan van, az ördögtől való. A filmes fellegvárba bejáratos Chris Pratt szerint ez viszont egyáltalán nem igaz. A Jurassic World férfi főhőse, aki gyakran vallja meg nyilvánosan keresztény hitét, meg van arról győződve, hogy nem jellemzi vallás-ellenesség ezt a közeget.

Az a szóbeszéd járja, hogy Hollywoodban rossz szemmel nézik a kereszténységet, vagy a vallásosságot – de abszolúte nem ez a helyzet.

Sőt, a Galaxis Őrzőinek ŰrLordja váltig állítja: az ottani kultúra inkább arra inspirálja, hogy teljesedjen ki abban, ami számára hiteles.

Semmilyen „ellenességet” nem tapasztalok. Ehelyett azt érzem, hogy támogatnak: bátran éljem meg azt, amiben hiszek. Számomra ez a kereszténység, és Jézus személye. És ez így teljesen rendben is van!

Prattet eddig még senki sem szégyenítette meg szemtől szemben a vallási meggyőződése miatt.

via GIPHY

Ha a háta mögött valaki ilyesmire vetemedett volna, annak azt üzeni:

Nem fogom a nézeteimet megváltoztatni.

A hitvallását pedig számos alkalommal hallhatták milliók, ugyanis díjátadókon sem rejti véka alá, mi az, ami számára életbevágó.

Júniusban az MTV Generation Awardot vette át – mint a fiatalok példaképe – ahol ennek apropóján egy spirituális gyorstalpalót is tartott.

A kegyelem – ajándék. Amit mi tökéletlenek, ha akarunk, el tudunk fogadni.

– idézi a Huffington Post.

A színész tisztában van azzal, hogy az üzenetével nem mindenkit ér el, de bízik abban is, hogy valakinél akár célba is találhat.

Mindennél jobban esik a lelkemnek az, ha akad olyan srác, akinek füle van az ilyesmire.

Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren
Hogy tetszett? Regisztrálj, és csak azt kapod, ami igazán érdekel!
Belföld
Külföld
Bulvár
Tech
Tudomány
Lepj meg!

Belépve nem neked kell a hírek után menned!*

*Hiszen a hírfolyamodba viszi a folyamatosan tanuló algoritmusunk Regisztrálok!
Még többet innen:
Huffington Post
Tetszett a cikk?

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
A következő cikkek betöltése folyamatban...