Utazás

Szubjektív alsó: a helyi görög idő megtapasztalása és egyéb meglátások

Változik-e az ember tudatállapota, ha egy szigeten egy átlagos hosszúságú nyaralásnál több időt tölt el? Lassul-e az idő, és ugyanúgy látjuk-e a történéseket, mint ahogy azokat otthon megszoktuk? Kísérletünk helyszínéül egy görög szigetet választottunk.

Mit tekintsünk átlagos hosszúságú nyaralásnak? Magyar standard az valahol 7-12 nap körül van, német nyugdíjasok viszont már karcolják a 3-4 hetet, és akkor nem beszéltünk még a brexit keserveit nem a brit szigeteken kipihenni vágyó angolokról, akik 1-2 hónapnál alább csak akkor adják, ha a kormányuk vörös besorolásba teszi az adott szigetet (nem az országot). 

Legyen mondjuk egy hónap. Az adott idő arra már elég, hogy az ember kezdjen ráérezni arra, hogy az adott helynek – esetünkben Nakszosz, Kükládok, kicsi középen, igen, az ott,  a legnagyobb sziget – megvan a maga ritmusa. Chora, a főváros egy negyed kerületnyi városrészt ha kitesz, kikötője szépen körülöleli a sziget észak-keleti részén elterülő városkát, ahol jó eséllyel ha tizen-párezren élnek – nyáron. 

Nakaszoszi kikötő

Az időszámításnak két alapegysége van: téli és a nyári. A nyári, a turistás, ami arról szól, hogy aki a turistákból él, az ilyenkor annyit dolgozik, mint legalább három balatoni hekkárus, és legalább olyan igyekezettel is igyekszik bespájzolni télire, mint a magyar kolléga, csak vele ellentétben itt a vendég lehúzása már nem apáról fiúra szálló családi hagyomány. Sokkal inkább az, hogy a családok úgy terveznek, hogy házuk nem csak a szűkebb családnak szól, hanem legalább egy, de inkább két apartman van még, amit jó eséllyel ki is tudnak adni májustól egészen októberig. Egy átlagos görög családi házat pedig úgy képzeljünk el – legalábbis ezen a szigeten – , hogy minimum hat lakás van kialakítva, nagyszülők (jó esetben négy), szülők, és persze legalább két gyerek – kinek kora szerint kijáró lakással. Vagyis apraja és nagyja úgy él együtt, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. A nagyszülők pesztrálják a büdös és ordító kölköt, mikor a szülők nagyjából kilenckor elmennek dolgozni.

A szieszta fél háromtól hatig tart, így hattól már másik nagymama veszi át a gyereket, hogy a teregetés után egészen fél kilencig abajgassa őt, akit aztán a munkából hazaeső szülők visznek a vacsoraasztalhoz. Ott aztán pedig összejön a nap végén az egész pereputty, hogy elfogyasszák azt, amit valamelyik ügyeletes nagyszülő-team a nap folyamán megvett, elkészített. Vagyis egy látszólag jól működő modellt lehet megfigyelni – konkrétan ezt is teszem, az ablakom egy ilyen család hátsó udvara néz – , ahol a rutin és az évek tökélyre csiszolták a beosztást és az egymással való ordítozó kommunikálást. Mivel mindenkinek megvan a maga dolga – még az udvaron folyamatosan csaholó tacskónak is – , nincs az az érzése az embernek, hogy a szomszédok főállásban lopnák a napot. Mert ugye van egy ilyen megközelítés is, hogy na bezzeg, a déliek, azok nem dolgoznak. Nem a fenét. Csak nem feltétlen kapkodva. 

A szieszta, a semmittevés és más hasznos dolgok

A pár napos turistát onnan lehet felismerni egy hónap után, hogy képtelen megülni a seggén, még a legnagyobb hőségben is jönne-menne, ahelyett hogy szépen bevonulna a hűvös szobájába, és az ARD vagy a Sat1 műsorát nézné, míg véget nem ér a szieszta. Mert bizony a szieszta fontos, nagyon is. Túl azon, hogy bizonyítottan pozitív élettani hatásai is vannak, segít abban is, hogy megtanuljunk kikapcsolni, a szó szoros értelmében. A görögöknél a munkaidő reggel héttől indul, és fél háromig tartó első műszakban rendesen el lehet fáradni, és a délutáni feltöltekezés lehet bármilyen rövid is, segít abban, hogy a nap hátralevő részét kevésbé morgósan viselje el az ember. 

Haliko, kis hegyi falu: szieszta előtt

Talán a tenger és a nap teszi, de még akkor sem érezhető az idő kellemetlen lelassulása, ha éppen semmit tenne az ember. A látszólagos semmittevésnek amúgy vélhetően a görögök az Európa-bajnokai. Az edzők az imafüzéreket a déli kávétól napnyugtáig talpig élére vaslat nadrágban, és frissen mosott ingben pörgető hatvanas helyi görögök lehetnek, akik rezignált arckifejezéssel szemlélik az elhaladó sokaságot, és miután már vagy tucatjára látják a már nem annyira turistát, pillanatra megállnak a füzér morzsolásával, pördítenek egyet, aztán odabólintanak, de csak éppen hogy, “kalispera”  – vagyis a nem helyi kicsit helyi lett, és kicsit elkezdte megtanulni, merre és mikor érdemes menni. 

Amikor nem jut szék az asztalnál

Télen például – ez a helyi időszámítást alapul véve október végét jelenti – a hegyekbe nem érdemes. “Egy kávézó sincs nyitva, és bolt se nagyon” – mondja az egyik üzletben a fiatal eladó, aki unokatestvérének segít be – “meg ott többet is esik, mint erre”. Ez a többet erősen relatív, talán ha pár napról lehet szó, de nem kell mindenen fennakadni. Így például azon sem, hogy vannak olyan helyi kiskocsmák, ahol az idegennek nem jut szék. Nem mintha ne lenne szabad asztal, de megtartják azt inkább üresen, semmint hogy olyasvalaki üljön le, akiről semmit sem tudnak. És ebben nem kell  – jó görög kifejezéssel élve – xenofóbiát belelátni, ez egyszerűen a sajátok védelméről szó. A görögök vendégszeretőek, de persze csak bizonyos határig. Ez a határ így, a vírus idején méginkább kitolódott. Akit nem ismernek  – legalább arcról – , annak nem a helyeiknek szóló városrészben foglaltak asztalt, hanem a turistásabb kikötőben. Talán emiatt is lehet Nakszosz az egyik legbiztonságosabb görög sziget a vírus idején; tavasz óta  – hivatalosan – öt esetet regisztráltak itt. Igaz hogy a széles mosoly bajnokságában nem feltétlen ez a sziget lenne a dobogós göröghon viszonylatában, de a zárkózottságnak megvannak a viszonylagos előnyei is. 

Nem mindem borús

A nem rohanás filozófiája

A siga-siga – vagyis “lassan”, “nem kell rohanni” – ugyanakkor az emberi kapcsolatokban érhető tetten leginkább. Egy folyamatosan pezsgő nagyváros után szembeötlő látni, hogy akkor is jót tud beszélgetni két helyi, ha legutóbb éppen tegnap tették ezt, csak kicsivel arrébb. És idővel valahogy nem fekszik rá az ember a dudára, ha azt látja, két görög az út közepén parkol, és kedélyesen beszélget valamiről, ami bizonyosan csak nekik fontos.  Persze, azért itt is sokan a mobiljukat bújják, ha beülnek egy italra, de olyat még nem sok helyen sikerült látni, hogy ezt azért teszik, hogy pontozzák a hajókürtöket, és az asztalszomszédnak megmutassák azt a youtube-os videót, amelyen a legprímábban szól a hajókürt. 

 

Riportsorozatunk eddigi része:

Majdnem elszigetelt görög esetek, avagy nyaralás COVID-idején

COVID–teszt, és ami vele jár – négy lépés távolságból

Szubjektív alsó: Görög-szigetek, amikor a szél határozza meg a tudatod

Riporterünk Délkelet-Ázsiáról szóló szubjektív  sorozatát meg itt találod.

Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Helyek
Újra látogatható a Machu Picchu
  • szerző:nuus
  • 2020. 11. 02.
Motor
Joan Mir 2020 MotoGP-világbajnoka
  • szerző:nuus
  • 2020. 11. 16.
Belföld
Ilyen időre készülj holnap!
  • szerző:nuus/MTI
  • 2020. 11. 21.