Film

75 éves Harrison Ford

  • Szerző:nuus
  • 2017.07.13 | 11:13

Ma ünnepli hetvenötödik születésnapját a Csillagok háborúja-trilógia, az Indiana Jones-filmek és a Szárnyas fejvadász sztárja.

Fotó: Getty Images/Pascal Le Segretain

Színészcsaládban nőtt fel, de a családi példa ellenére egyáltalán nem voltak színészi ambíciói, csak véletlenül kóstolt bele a színjátszásba. Elmondása szerint eleinte rettegett a színpadon. Miután feltűnt egy-két kisebb szerepben, kevesellte a fizut, és inkább kitanulta az ács szakmát.

Hollywoodban a Doors együttes koncertjein volt színpadi munkás, ami szerintünk tök menő. A nagy fordult akkor jött el, amikor George Lucas tőle rendelt konyhaszekrényeket. A rendező megkedvelte, így szerepet adott neki az Amerikai graffiti című filmjében. Ford ezután ácsként és színészként is dolgozott Francis Ford Coppola Magánbeszélgetés és az Apokalipszis most című filmjében, majd 1977-ben megkapta Lucastól Han Solo szerepét a Csillagok háborúja első részében.

via GIPHY

A siker innentől garantált volt, és Harrison pályája egyre csak ívelt felfelé. Természetesen a folytatásokban – A Birodalom visszavág és A Jedi visszatér – is ott volt.

Ezután jött az Indiana Jones, majd Ridley Scott Szárnyas fejvadásza. Az idén visszatér a replikánsvadász szerepéhez, ugyanis elkészült a film folytatása Szárnyas fejvadász 2049 címmel. A filmet a hazai mozikban októbertől vetítik.

A kis szemtanúért Oscar-jelölést is kapott, az Ártatlanságra ítélve és A szökevény című mozikban furcsa szitukba kerülő átlagembereket alakított. Nagyot játszott a Férfias játékokban és a Végveszélyben című akcióthrillerekben, és később az Egyesült Államok elnökét is eljátszotta. A sikertörténet után jött néhány gyengébb film, aztán 2013-ban drámai oldalát mutatta meg A 42-es című életrajzi drámában. 2015-ben Han Solo szerepében tért vissza a Star Wars hetedik epizódjában.

via GIPHY

Az utóbbi időkben kicsit sokat repült, és volt pár balesete is

via GIPHY

Lábtörést szenvedett a Star Wars VII. londoni forgatásán, majd pilótaként is súlyos sérüléseket szenvedett, amikor kényszerleszállást kellett végrehajtania. És volt olyan is, hogy magánrepülőgépe majdnem összeütközött egy utasszállítóval. Ekkor elvétette a leszállópályát, így majdnem egy Boeing-737-es utasszállító gépnek csapódott a színész által vezetett Aviat Husky típusú kisgép. Nemrég pedig a Santa Monicai reptéren kétszer is nekifutott egy felszállásnak, de végül fel kellett adni, a magángépe ugyanis meghibásodott.

De a sikere töretlen, és hamarosan ötödször is eljátssza majd Indiana Jonest, a végeredményt 2020-ban láthatjuk majd.

Boldog születésnapot, legenda!


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló