Film

A kritikusok nem szeretik, de a közönség nagyon: a Venom második hete vezeti Amerikában a bevételi listát

  • Szerző:nuus
  • 2018.10.15 | 12:15

Ráadásul egy elég erős mezőnyben sikerül magabiztosan vezetnie: Lady Gaga és Bradley Copper a második a Csillag születikkel és 28 millió dollárral, őket pedig a First Man című Oscar-esélyes mozi követi 17.5 millió dollár), amit Damien Chazelle rendezett és Ryan Gosling a főszereplője.

Fotó: Frederic J. Brown (AFP)

A Tom Hardy főszereplésével készült Venom kritikái nem éppen a legjobbak, de a közönség szereti, méghozzá nagyon, a második hétvége után 35.7 millió dollárnál jár a film Amerikában, globálisan pedig ennek az összegnek a sokszorosánál. A Venom sikere azért is figyelemreméltó, mert még a Sony-nál sem számítottak arra, hogy ekkora lesz, az előzetes várakozásokat alaposan felülmúlta a valóság. Aztán azt is fontos megjegyezni, hogy ez a Sony első Marveles szuperhősfilmje, a Disney és a Warner uralta piacra való belépése a cégnek így, mondhatni, tökéletesre sikerült. A film az első hétvégéjén 30 millió dollárt zsebelt be Amerikában, míg globálisan  378 milliót. Folytatás? Biztos, hogy lesz.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Külföld
Meghalt Derrick felügyelő társa
  • szerző:nuus
  • 2024. 03. 25.
Érdekes
Tudtad? A gin tonic gyógyszer is
  • szerző:nuus
  • 2024. 02. 29.