Film
Hatalmasat ment a Jégvarázs 2
A film megmentette a novembert.
Megmentette a filmforgalmazóknak az eddig pocsékul alakuló novembert a Disney stúdió rég várt sikerfilmje, a Jégvarázs 2.. Olyannyira, hogy a 2013-ban rekordnak számító, az első rész generálta bevételt is megdöntötte. Messze még a kasszazárás, de könnyen elképzelhető, hogy milliárd dollár feletti bevételt hozó filmek klubjába is bebocsáttatást nyer majd a második rész. Az első rész végül 1,3 milliárdos bevételt termelt.
A bemutatást követő napokban – szemben a Jégvarázs 100 milliós bevételével – a folytatás már átlépte a 120 millió dollárt. Ebből csak az első nap 45 milliót csinált.
Nagy szüksége volt a moziknak erre a sikerre. Ahogy korábban beszámoltunk róla, egyetlen mozi sem érte el novemberben a remélt bevételi szintet – sőt, a Stephen King könyvéből vászonra vitt Álom doktor és a Charlie angyalai hatalmas bukásnak számítanak. A Jégvarázs 2 azonban megbolondította a statisztikákat, így a tavaly novemberi jegyeladásoknál már 27 százalékkal magasabbak az ideiek.
Forrás: Ragazze.hu
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.