Külföld

Putyin volt felesége húsz évvel fiatalabb férjével fog élni egy francia luxus villában

  • Szerző:nuus
  • 2017.04.11 | 09:33

Három évtizedig volt az orosz elnök felesége. Négy éve jelentették be közösen, hogy elválnak. Azóta senki nem tudott róla szinte semmit. Ludmilla most visszatért a rivaldafénybe.

Vlagyimir és Ludmilla 1983-ban kötöttek házasságot. Aztán a festői NDK-ba költöztek, a fiatal férfi ott kapott jól fizető KGB-ügynöki állást (ne szépítsük, kém volt). A vasfüggöny eltűnése után visszatértek hazájukba és Putyin megkezdte utazását a hatalom csúcsa felé.

Ahogy a férj egyre hatalmasabb lett, a feleség egyre kevesebbet szerepelt a nyilvánosság előtt. Annyira keveset, hogy egészen vad pletykák keltek szárnyra, például, hogy kolostorba küldte őt ura és parancsolója. 2013 júniusában, egy balettelőadás szünetében jelentették be együtt, hogy elválnak.

Azóta az oroszok nem sokat hallottak Ludmilláról. Az elnök sajtósai nem válaszoltak a vele kapcsolatban feltett kérdésekre, a Kreml pedig Putyin hivatalos életrajzából törölte szegény asszonyt. Ennek ellenére mindenkit foglalkoztatott, mi lett azzal az emberrel, aki olyan közel került Vlagyimirhoz, mint senki más (talán csak a Merkel-ijesztgetésről híressé vált kutyája).

putinne3

Most, majd négy évvel később, napvilágra kerültek Ludmilla új életének részletei. Nem is akármilyen részletek. A kolostort felejtsük el, úgy tűnik, ex-elnökné pazar életre készül húsz évvel fiatalabb férje oldalán egy csodás francia villában. Egy orosz híroldal már tavaly megírta, hogy az 58 esztendős nő újra férjhez ment az akkor 37 éves Artur Ocheretny-hez és fel is vette az üzletember családnevét. A Starhit nevű weboldal a napokban fotókat is közölt a párról, a londoni Heathrow reptéren kapta őket valaki lencsevégre.

Hogy Arturnak és Ludmillának köze van az említett francia villához, egy nemzetközi oknyomozó újságírói projekt (OCCRP) tárta fel. A napokban megjelent cikkükben azt írják, hogy Ocheretny a tulajdonosa Dél-Nyugat Franciaországban, Anglet városában annak a tengerpart közeli „mini palotának”, aminek az értéke közel hét és félmillió dollár, és amit éppen most újítanak fel teljesen. A villát hat hónappal azután vásárolták meg, hogy Putyinék bejelentették a válást – állítja az OCCRP.

putinne7

Úgy tűnik tehát, Ludmilla révbe ért. Szimpatizánsai szerint ráfért, hiszen házasságuk Putyinnal nem volt túl jó, az érzékeny nő állítólag sokat küzdött nála sokkal keményebb férjével. Ahogy az elnök egyik életrajzírója mondta róla: Ő volt a nő, aki szeretett, de nem szerették.

A villavásárlás persze komoly kérdéseket vet fel az OCCRP szerint. Például, hogy honnan volt pénze a párnak erre a fejedelmi ingatlanra. Ocheretny egy nonprofit szervezet igazgatója, ami leginkább arról ismert, hogy Ludmillához kapcsolódik. Korábban egy rendezvényszervező cégnél dolgozott, az oknyomozó szervezet szerint soha nem volt magas fizetése és az üzleti vállalkozásai sem voltak különösebben sikeresek.

putinne1

Hivatalosan Ludmilla sem gazdag. Válásáig vagyonáról és jövedelmeiről nyilatkoznia kellett és sosem vallott be túl sokat. Ahogy volt férje sem.

Régi spekuláció, hogy Putyin és a hozzá közel állók sokkal gazdagabbak annál, mint amit bevallanak. Egyes becslések szerint az orosz elnök személyes vagyona 200 milliárd dollár, bár ezt eddig nem nagyon sikerült senkinek sem bizonyítania.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló