Külföld

5 extrém hely, ahol örülnének a mostani időjárásnak

  • Szerző:nuus
  • 2017.04.19 | 20:11

Van néhány hely a bolygón, ahol a mostani időjárásért - hóesés, laza száz kilóméteres szél, meg a 2 és 9 fok közötti hőmérséklet - imádkoznának!

Nem mindennapos, hogy áprilisban hó essen Magyarországon, de nem is példa nélküli. Sőt, ha túltekintünk az ország határain, még extrémebb időjárási jelenségeket tapasztalhatunk!

A legnagyobb bosszúság jobb esetben szerencsére annyi, hogy egy szerencsétlen tavaszi fagy az egész éves termést simán kinyírhatja. Az elmúlt években viszonylag sűrűn havazott akár májusban is, és nemcsak a magasabban fekvő területeken. 2009-ben a Kőszegi-hegységben, 2011-ben a Kékestetőn, de 2012-ben Körmend környékén volt erőteljes havazás. 1642-ben feljegyezték, hogy a nagy hó és fagy egy hétig is kitartott, míg 1685 áprilisának végén Tarcalnál szekerekkel keltek át a befagyott Tiszán! Sőt, sokáig tartotta magát a mondás, hogy az Alföldön novemberben köszönt, áprilisban „búcsúzik” a hó!

Persze viszonyítás kérdése, mi számít extrémnek. Rögtön átértékeljük a helyzetünket, ha kitekintünk a világba!

Ojmjakon, Oroszország

Minden hideggel foglalkozó felsorolás alfája és omegája a Föld leghidegebb települése. A tél kilenc hónapig tart, a múlt században kevesebb mint - 70 fokot is mértek. A jakutföldi városka fél ezer lakosa hozzászokott, hogy több mint 200 napon át hóval fedett a táj (igaz, hóvihar évente átlag egyszer köszönt be).  A - 40 még teljesen normális, az iskolások is csak - 50 alatt maradnak otthon.

Ha megnézed ezt a hangulatos kis home videot, rögtön kimelegszel!

Vostok Kutatóállomás, Antarktisz

A Föld leghidegebb pontja az eddigi mért adatok szerint itt van. Az 1980-as években - 89,2 fokot mértek itt a szabadban. Az állomás a Déli-sarktól 1300 méterre található, s talán nem is gondolnánk, de tekintélyes magasságban lenne még az Alpokban is, majdnem 3500 méterrel van a tengerszint felett.

sib2

A bázis egyébként csak nyáron lakott, amikor nálunk december és január van, ilyenkor általában 25 fő is beköltözik!

Harbin, Kína

Hiába tartják a hatalmas ázsiai ország 10. legnagyobb városának, a rossz nyelvek szerint itt a legdurvább a tél is. Kína északi részén fekszik, s többen laknak benne, mint Magyarországon. Egyébként a turisták is szeretik, de a kínaiak is Ice City-ként emlegetik maguk között.

szib3 A városka különlegessége a nemzetközi jégszobor-fesztivál, ami már csak azért is népszerű, mert nagyon, nagyon sokáig nem olvadnak el a szobrok!

Snag, Kanada

Elképzelni se tudjuk, milyen körülmények között élhettek az alaszkai aranyláz idején az emberek. Amikor 1898 őszén George Carmack és családja a Yukon felső folyásán, a Bonanza Creek folyóban elképesztő mennyiségű aranyat talált, kezdetét vette az alaszkai aranyláz. Közel 100.000 ember vágott neki az addig érintetlen vadonnak, ebből 30.000 érte el a törvényen kívüliek és az aranyásók utolsó civilizált települését, Dawson Cityt (amely a hiedelemmel ellentétben nem Carmack unokaöccséről, hanem George M. Dawson kanadai geológusról kapta a nevét). Ebből néhány ezer volt, aki egyáltalán megfelelt a kanadai kormány által támasztott követelményeknek (csak a felszerelés 2 tonnát tett ki személyenként), és nekiállhatott aranyat ásni, és alig voltak száznál többen, akik ténylegesen meg is gazdagodtak az aranyból. De a pénzügyi gazdagság helyett sokkal fontosabb, hogy felfedezték és feltérképezték az addig érintetlen vadont, köztük Snag-ot.

Egész Észak-Amerikában itt mérték a leghidegebbet, - 63 fokot. Nem csoda, hogy míg az aranyláz idején ezrek éltek itt, az említett mérés idején kevesebb mint tucatnyi prémvadász lakta csak. Mára pedig a meteorológiai bázis 6-7 lakója van csupán itt.

Norilszk, Oroszország

Néhány fokkal ugyan alatta marad a hidegversenynek, de  így is a világ legészakibb, 100 ezer főnél több lakossal rendelkező nagyvárosa. Ami miatt abszolút helye van minden listán, hogy ez talán a Föld legnyomorúságosabb helye.

17 ezren haltak meg, hogy felépítsék. Hiába a gazdag nyersanyagkincs a földfelszín alatt, ebben a városban levegőt venni is életveszélyes, annyira szennyezett. Nem is az a durva, hogy 250-270 napon át hó alatt van, s hogy a hóviharok az év harmadában tombolnak. Még azt is meg lehet szokni, hogy télen hat héten át nem kel fel a nap, nyáron meg nem megy le. A lakóépületek harmada lakhatatlan az építéskor semmibe vett talajadottságok miatt. A vasútsínek rendre meggörbülnek a hőingadozás miatt. Ezeket még lehet kezelni.

A radioaktív izotópokkal telített szmog évi 42 esetben totál belepi a várost, 20-30 alkalommal lehet savas esővel is számolni. Több száz tonnára becsülik még az óvatos számolások is a levegőbe juttatott arzént. A világ kén-dioxid szennyezésének egy százaléka itt kerül ki.  Jól érzékelteti a nehézfém szennyezést, hogy egyes kutatók szerint a város 60 kilométeres sugarán belül megérné azokat simán a talajból kinyerni. S nem mintha Oroszország az egészséges emberekről lenne híre, itt majdnem 40 százalékkal esélyesebbek az emberek a rákra, a csecsemőhalálozás több mint 20 százalékkal magasabb. Így az itt élők nem igazán számíthatnak arra, hogy elérik az 50-ik életévüket. A város ma tiltottnak számít, külföldiek csak meghívóval léphetnek be a térségbe.

Ha még mindig nem javított a közérzeteden, itt van néhány jó tanács a norvég hadseregtől hideg esetére!

 

Hogy tetszett? Regisztrálj, és csak azt kapod, ami igazán érdekel!
Belföld
Külföld
Bulvár
Tech
Tudomány
Lepj meg!

Belépve nem neked kell a hírek után menned!*

*Hiszen a hírfolyamodba viszi a folyamatosan tanuló algoritmusunk Regisztrálok!
Még többet innen:
Falanszter
Tetszett a cikk?

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Neked ajánljuk

Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon

Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren
Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
A következő cikkek betöltése folyamatban...