Külföld

Ezt eszik a világ vezetői

  • Szerző:nuus
  • 2019.06.10 | 08:18

Elég vegyes a kép, de a francia elnök például példás gasztro fanatikus.

Trump, Merkel, Macron és Putyin Párizsban az első világháború emlékünnepségén 2018-ban – Fotó: BENOIT TESSIER / AFP

Egy biztos: rendkívül eltérő személyiségek kerültek cikkünkbe, és ez a különbözőség táplálkozási szokásaikon is tetten érhető. Vannak, akik státuszuktól függetlenül egyszerű ételeket fogyasztanak, és vannak, akik ragaszkodnak a fényűző lakomákhoz. Egyesek kimondottan egészségesen táplálkoznak, és persze az ismert emberek között is akadnak olyanok, akik egyáltalán nem törekednek a tudatos étrendre. Végül mondanunk sem kell, hogy antialkoholisták és lelkes poharazgatók egyaránt előfordulnak a világ vezetői között. Elvégre ők is csak emberek.

Donald Trump

Mióta 2016-ban elnöknek választották, számos cikk született az étkezési szokásairól. Ha csak egyetlen mondatban lehetne összefoglalni Trump kedvenceit, annyit írnánk, hogy bizony él-hal a gyorséttermekben kapható ételekért. Nem is rejti véka alá, például elárulta az újságíróknak, hogy az egyik gyorsétteremlánc halas szendvicsét bármikor képes elfogyasztani. A Twitterre pedig egyszer arról posztolt fotót, hogy magánrepülőjén késsel-villával eszi egy másik étterem népszerű csirkés fogását. És ha nem gyorséttermet választ, vajon mit eszik? A steaket szinte szénné égetve szereti, a pizzáról pedig csak a feltétet eszi le, a tésztát meghagyja. Pár éve pedig azt nyilatkozta, hogy a húskenyeres szendvics a kedvenc étele.

Vlagyimir Putyin

Amit az orosz elnök étkezési szokásairól tudunk, azt csak az elejtett megjegyzéseiből, a nem túl megbízható orosz állami médiából és persze a pletykákból ismerjük. Ezek alapján későn kel, délben reggelizik, alkoholt nem fogyaszt, viszont reggeli után szívesen megiszik egy csésze kávét. Ő maga állította, hogy egyáltalán nem eszik délután, illetve szereti a kefirt és a fagyit, a pisztácia a kedvence. Rendezvényeken gyakran megfigyelték, hogy elég puccos ételeket választ, például füstölt tokhalat, borjústeaket, lazacot, rákhúst és kaviárt.

Angela Merkel

Egy 2010-es magazininterjúban a német kancellár asszony meglepő dolgot árult el magáról. Mégpedig azt, hogy gyakran túlvásárolja magát az élelmiszerboltban. Ha valami megtetszik neki, megveszi, függetlenül attól, hogy valóban szüksége van-e rá. Berögzült szokása már nem is tűnik olyan furcsának, ha visszaemlékezünk az NDK-s idők üresen kongó boltjaira vagy tartós hiánycikkeire. Legkedvesebb ételei teljesen hétköznapiak, szereti a szoljankát, a pörköltet és a saslikot.

Theresa May

Egy, a Guardianben megjelent cikk szerint óriási – 100 darabnál is több – szakácskönyv gyűjteménnyel büszkélkedhet, amelyek nem csak a polcokon porosodnak, hanem nagyon gyakran főz is belőlük. Kedvenc receptjei közé sorolja a dijoni mustáros-tárkonyos sült csirkét és a korianderrel, valamint mézzel pácolt báránybordát. Egyszer egy rádióinterjúban megkérdezték tőle, hogy Donald Trumpnak mit készítene, a válasza pedig a sült bárányborda volt.

Justin Trudeau

A 2015-ös kanadai választási kampány alatt megjelent vele egy interjú, amelyben kitért táplálkozási szokásaira is. Elmondása szerint nem iszik kávét, szereti az ázsiai konyhát, jobban kedveli a sört a bornál, és egy montreali japán étterem a kedvence.

Emmanuel Macron

A francia elnök tipikusan francia dolgokat szeret. A szakácsa szerint csak Franciaországban készült élelmiszerek kerülnek az asztalára, a zöldségek és gyümölcsök, valamint a tejtermékek pedig Párizs 100 km-es körzetből érkeznek a konyhára. Az elnök franciaként a borra különös figyelmet fordít, borospincéje állítólag 14 000 palack bort tartalmaz, a legrégebbi palack 1906-os évjáratú.

No Title

No Description

Kim Dzsongun

Észak-Korea diktátora igazán kedveli a luxustermékeket, és ez a táplálkozásán is meglátszik. Imádja az ementáli sajtot, állítólag beszerzett egy komplett raktárnyit egyenesen Svájcból. Szereti a szusit, a steaket kobe marhából, az olasz szalámikat és sonkákat. Évente közel egy millió amerikai dollárt költ csak kávéra, és 30 millió dollárt alkoholos italokra. Kígyóbort is lelkesen fogyaszt, ez egy olyan ital, amelynek az üvegébe egy elpusztult kobrát helyeznek, és úgy hiszik, hogy férfiak részére kiváló serkentőszer. Történik mindez egy olyan országban, ahol az éhezés valós és elterjedt probléma…

Ferenc pápa

Furcsa kettősséget figyelhetünk meg a pápánál. Szereti az egyszerű dolgokat, ritkán jár étterembe, a pápává választásának estéjén az ünnepi vacsorája is egyszerű tésztaétel volt. Vacsorára általában sült csirkét eszik zöldségekkel, gyümölcsökkel és egy pohár borral, reggelire pedig narancslevet és membrillót fogyaszt. Ez utóbbi egy birsalmás, zselés állagú étel. Cserébe minden fogás a legjobb minőségű hozzávalókból készül, ráadásul nagy borrajongó hírében is áll.

Forrás: ÍzesÉlet.hu


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Sztárok
Sejtelmesen üzent Stana Alexandra
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 16.