Külföld

Betiltották a melegfelvonulást Isztambulban

  • Szerző:nuus
  • 2019.06.18 | 23:18

Nem ez volt az első eset.

Isztambul tartomány kormányzói hivatala idén is betiltotta a június 30-ra tervezett meleg méltóság menetét – közölte a felvonulást rendező bizottság nevében Beren Azizi keddi isztambuli sajtótájékoztatóján.

 

View this post on Instagram

 

A post shared by 🏳️‍🌈 TÜRKİYE LGBTİ+ 🏳️‍🌈 (@lgbtiturkiyeoffi) on

Az Evrensel török marxista napilap internetes oldalának beszámolója szerint Azizi a kormányzóhelyettesre, Mehmet Ali Özyigitre hivatkozva kiemelte: a hivatal először csak a központi Taksim térre, majd második megkeresésükre már Isztambul teljes területére vonatkozóan megtiltotta az LGBT-közösség (leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzszexuálisok) felvonulását. Azizi szavai szerint Özyigit azzal indokolta a döntést, hogy az LGBT-sek “társadalmilag kétséges csoport”. Azizi elmondása alapján a kormányzóhelyettes ugyanakkor azt is jelezte, hogy a Taksim tér nem demonstrációs helyszín, így nem csak az LGBT-menetet, de semmilyen más megmozdulást sem engedélyeznek ott.

Azizi a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: az LGBT-közösség is a társadalom része. Egyúttal arra szólította a belügyminisztériumot, valamint Isztambul tartomány kormányzói hivatalát, hogy tiszteletben tartva az egyetemes emberi jogokat, megfelelve az alkotmánynak és a nemzetközi szerződéseknek törölje el a meleg méltóság menetével kapcsolatos korlátozást.

 


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Érdekes
Tudtad? A gin tonic gyógyszer is
  • szerző:nuus
  • 2024. 02. 29.