Külföld

Kanada legalizálta a marihuánát

  • Szerző:nuus
  • 2018.06.20 | 12:16

A szenátus meggyőző többséggel elfogadta azt a törvényt, ami legalizálja a marihuánát Kanadában. 52-en szavaztak mellette és csak 29-en ellene.

Fotó: Lars Hagberg (AFP PHOTO)

A törvényjavaslat engedélyezi a marihuána szabadidős célból való használatát, szabályozza a termesztését, a terjesztését és az értékesítését. Ez a hír azonban nem jelenti azt, hogy aki holnap az észak-amerikai országba utazik, azonnal szénné is szívhatja ott magát, mert a cuccot legálisan majd csak szeptember közepétől lehet megvásárolni a megfelelő helyeken.

Uruguay 2013-as döntése után Kanada a második ország a világon, ahol legalizálják a marihuánát. 1926 óta volt tiltólistán, majd 2001-ben megtrötnt az első lépés, és megszavazták az orvosi marihuána jogszerű használatát. A hírt maga az elnök, Justin Trudeau jelentette be, aki 2015-ös kampányában ígéretet tett arra, hogy amennyiben megválasztják, legalizálni fogja a marihuánát Kanadában.

Trudeau elnök fő érve a legalizálás mellett az volt, hogy a tiltó törvények hatástalannak bizonyultak, kriminalizáltak egy csomó hétköznapi fogyasztót, miközben a bűnözőket alig, akik viszont jól megéltek az illegális kereskedelemből. A kanadaiak egyébként világszerte az egyik legnagyobb fűszívók, nem hiába derült ki több szavazáson is, hogy a lakosság szilárd többsége támogatja a legalizálást. Reméljük, a kanadaiak döntése elindít majd egy globális tendenciát.

Fotó: Chris Roussakis (AFP PHOTO)

A kanadaiak mostantól az egész országban tudnak majd online marihuánát rendelni szövetségi engedéllyel rendelkező termelőktől, aki viszont otthon termesztene saját célra, 4 növényt gondozhat a kiskertjében. Egy felnőtt fogyasztónál pedig akár 30 gramm fű is lehet legalisan. Marihuána legalisan 18 év felett vásárolható és fogyasztható, bár ettől egyes államok eltérhetnek és beállíthatják alsó korhatárnak a 19. életévet is. Ugyanakkor, ha valaki eltér a törvényben megfogalmazottaktól, akkor súlyos szankció várja, akár 14 évet is kaphat a törvényszegő.

Fotó: Lars Hagberg (AFP PHOTO).

Persze nem mindenki örült a hírnek, a konzervatív politikusok nagy része az aggodalmát fejezte ki, de sokat már nem tehetnek, a törvényt megszavazták. Viszont ők tiltakozásképpen énekelhetik ezt a dalt:


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Otthon
Így ne nyírd ki a szobanövényeid!
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 04.
TV
Durva döntést hozott a Netflix
  • szerző:nuus
  • 2024. 03. 03.