Külföld

Durva: a BBC bejutott egy kínai átnevelő táborba

  • Szerző:nuus
  • 2019.06.21 | 06:46

Azt mondják, nem börtön, hanem fejlesztő központ olyanok számára, akik közel álltak ahhoz, hogy bűncselekményeket kövessenek el. Például vallásosak vagy WhatsApp van a telefonjukon.

WhatsApp volt a telóján

A BBC bejutott egy kínai átnevelő táborba, ahol olyan zömében fiatal férfiak és nők élnek, akiknek bűnös gondolataik, eszméik vagy elveik voltak. Nem követtek el bűncselekményt, viszont közel álltak hozzá, ezért – a kormány szerint – segítségre van szükségük.

A “tévedések” – mert így hívják őket – amelyek kapcsán valakit “átképzésre” küldenek, egyszerűek: túl sokat imádkozott, túl kihívóan öltözködött, WhatsApp volt a telefonján, tiltott könyveket és weboldalakat olvasott, negatív kijelentéseket tett nyilvánosan a Kínai Kommunista Pártról. Egyik sem olyan főbenjáró bűn, hogy börtönbe kerüljenek, ám mindegy elég erős ahhoz, hogy átnevelésre legyen szükség.

A Párt szeretete költözött a lelkébe

Most megnyitották az egyik mintaközpontot gondosan kiválasztott újságírók egy csoportja előtt, a BBC pedig körbejárta az épületet. Az épületet, amit a műholdfelvételek szerint előtte alaposan átalakítottak: eltűntek az őrtornyok, és sportpályák kerültek a betonudvarok helyére.

Az egyik férfit a stáb arról kérdezi, önként van-e jelen. Elmondja, hogy igen, szélsőséges, fanatikus vallási gondolatai voltak, és a rendőrség felajánlotta a segítséget, amit ő örömmel elfogadott. Azóta kitisztult az elméje, és lelkébe a Párt szeretete költözött.

“Tudjuk, ki képes ölni, és megelőzzük”

Valóban, a tábor igen hangulatos: énekelnek, táncolnak, festenek, mandarin kínai-tudásukat tökéletesítik (ez a hivatalos nyelv), és látszólag mindenki boldog. Heti egyszer még kimenőt is kapnak, de a stáb persze senkit nem látott elhagyni a tábort. A központ egy korábbi “vendége” elmondja: őt azért zárták be agymosásra, mert WhatsApp volt a telefonján, egy évet töltött bent, és igen: ha látogató érkezett, be kellett tanulni előre, ki mit mond.

“Ma már tudjuk, ki az, aki képes ölni. Várjuk meg, amíg elköveti a bűncselekményt? Célszerűbb akkor már időben kiszűrni őt, és segíteni, hogy megváltozzon”

– mondja az intézmény vezetője a BBC-nek.

A tábort fenntartó szervek kikérik maguknak a börtönanalógiát: itt mindenki önként van jelen, állítják, és céljuk, hogy hibáikat legyőzve a társadalom hasznos tagjaiként térhessenek vissza a közösségbe.

Nyitókép: https://pixabay.com/users/pexels-2286921/


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
TV
Durva döntést hozott a Netflix
  • szerző:nuus
  • 2024. 03. 03.
Sztárok
Sejtelmesen üzent Stana Alexandra
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 16.