Külföld

Azon balhéztak össze, hogy a Star Wars vagy a Star Trek a jobb, rendőrségi ügy lett belőle

  • Szerző:nuus
  • 2017.07.10 | 12:43

Ilyen a Csillagok háborúja, a Föld nevű bolygón.

Egyértelmű, hogy össze szokták hasonlítani a két gigászi űrsorozatot, de hogy odáig fajuljon egy vita, hogy két amerikai srác kis híján megfojtsa vagy leszúrja egymást, az már sith vagy klingon hevületre utal. A Mashable beszámol arról, hogy a hatóságoknak kellett közbe avatkoznia, olyannyira elmérgesedett a helyzet. A rendőri jelentés szintén zavarba ejtő, és valahol röhejes is, viszont pár lényeges elem hiányzik belőle. Például hogy a szobatársak melyike állt a sötét oldalon, és melyik volt inkább a Föderáció pártján. Illetve hogy konkrét filmeken vesztek-e össze, vagy magukat a franchise-okat ekézték.

via GIPHY

A lakás közös terében került sor a baljós összetűzésre, majd egyikük mérgelődve a saját szobájába akart vonulni. Ekkor a másik a földre lökte. A megtámadott fél felállt, majd újra padlóra került. A dulakodást kezdeményező srác a bal karját a lakótárs nyaka köré tekerte. Az áldozat már majdnem kezdte elveszíteni öntudatát, de még épp időben elérte a bicskáját az éjjeli szekrényén. Kinyitotta a pengét és jelezte társának, hogy vegyen vissza, mert különben kénytelen lesz megvédenie magát.

A támadó vette a figyelmeztetést, és elengedte áldozatát.

A zsiványt letartóztatták, akinek ráadásul a tettlegességen túl még egy kis marihuána-birtoklás is felkerült a bűnlajtsromára. Felvétel nem készült az esetről, ezért csak a tudományos fantasztikumokon edződött képzelőerőnkre hagyatkozhatunk, a viadal kimenetelét illetően:

 

via GIPHY

Hogy tetszett? Regisztrálj, és csak azt kapod, ami igazán érdekel!
Belföld
Külföld
Bulvár
Tech
Tudomány
Lepj meg!

Belépve nem neked kell a hírek után menned!*

*Hiszen a hírfolyamodba viszi a folyamatosan tanuló algoritmusunk Regisztrálok!
Még többet innen:
Mashable.com
Tetszett a cikk?

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Neked ajánljuk

Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon

Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren
Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Divat
Dub FX a Tisza cipőt fényezi
  • szerző:nuus
  • 2017. 09. 11.
Lélek
  • szerző:nuus
  • 2017. 09. 25.
A következő cikkek betöltése folyamatban...