Külföld

Na ne, újabb vírustól fájhat az angolok feje, ez a majomhimlő

  • Szerző:nuus
  • 2018.09.10 | 13:46

A bőrkiütéssel is járó monkeypox fertőzés eddig még sosem bukkant fel a szigetországban. Közép-afrikai őserdőkből került ki a kórokozó, ami a bárányhimlőt okozóhoz hasonlít.

A monkeypox egy olyan fenyegetés, mellyel a briteknek még nem kellett találkozniuk korábban. A ritka, ám esetenként halált is hozó vírus ugyanis a trópusokon lelhető fel. Tünetei fejfájással és hátfájdalommal kezdődnek, majd nagy, gennyes pattanások jelennek meg a teljes testfelületen.

A Közép- és Nyugat-Afrika térségeiből származó kór a többi himlőhöz hasonló, és elvétve halálos kimenetelű is lehet. Jelenleg egy személynél azonosították be a tüneteket, akit egy cornwalli haditengerészeti támaszpontról szállítottak Londonba.

A nigériai lakos bőrén megjelenő hólyagok arra engednek következtetni, hogy az illető valószínűleg még angliai látogatása előtt kaphatta el a vírust. A repülőn, mellyel a beteg érkezett, viszont többen is megfertőződhettek, akik érintkeztek vele.

Fontos tisztázni, hogy ezt a kórokozót nem lehet olyan könnyen elkapni. Egy járvány kitörésének kockázata épp ezért elenyésző.

– tájékoztat Dr. Nick Phin, a tisztiorvosi szolgálat részéről. Ha valaki láz, fej- és hátfájás mellett izomfájdalmat is tapasztal, akkor lehetőleg azért vizsgáltassa ki magát. A bőrpanaszok csak a betegség későbbi szakaszában jelentkeznek már: az arcon indul el a pattanásosodás, majd a kéz és a lábfej következik. A nedvességgel telt hólyagok leghamarabb tíz nap után esnek le, de akár három-öt hétig is tarthat ez a fázis.

Dr. Michael Jacobs a kórház részéről, ahol a pácienset kezelik, arra hívja fel a figyelmet, hogy az esetek többségében egyszerűen csak átesik a szervezet a fertőzésen – amely ellen gyógyszer nincsen – és a későbbiekben sem lesz semmilyen utóhatása a vírusnak. Nagyjából 1-10 százalékban lehet halálos kimenetelű ez a megbetegedés. Fertőzött állatoktól – majom, mókus, illetve rágcsálók – kaphatjuk el a kórt, de ha alaposan kezet mosunk, jó eséllyel ki tudjuk védeni, javasolja a Express.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Tech
A Facebook-on is beköszön a MI
  • szerző:nuus
  • 2024. 03. 19.