Külföld

A politikusok 10500 steaket sütnek meg egy nap alatt, miközben arról beszélnek, hogy kevesebb húst kell enni

  • Szerző:nuus
  • 2019.09.22 | 09:18

A hagyományokat nehéz megváltoztatni, de azért vannak bíztató jelek.

Illusztráció: 123rf.com

Aki közelebbről nézi a klímakatasztrófa okait, és az ebből következő tanulságokat, az régóta tudja, hogy az unokáink már jóval kevesebb húst fognak enni. Persze a hagyományos életmódon változtatni jóval nehezebb, mint felfogni, hogy nem lehet ennyi haszonállatot tartani anélkül, hogy kinyírnánk magunk körül a környezetet.

Most éppen az amerikai Demokrata pártot egyelik azért, mert a legtöbb fórumon felszólal a húsfogyasztás csökkentése mellett, közben pedig a hagyományos steak sütéssel egybekötött adománygyűjtő partiján 10500 setaket fognak kisütni nyílt tűzön, nem egyet pedig pont a politikusok készítenek el. Legutóbb Kamala Harris kaliforniai szenátor szólította fel az amerikai kormányzatot egy CNN által szervezett klímavédelemről szóló rendezvényen, hogy ösztönözze a húsfogyasztás visszafogására tett kísérleteket. Terítéken van a marhahús extra adóztatása is, hiszen, ha drágább lesz, akkor kevesebben fogják választani. Az adóemelést egyébként Bernie Sanders szenátor, demokrata elnökjelölt is támogatja. Erre tessék itt a Dems Cook, a hagyományos nyíltszíni sütögetés a már említett gigaméretű húsmennyiséggel.

Persze vannak bíztató jelek is: a sütögetésen készül 1000 vegán burger is, és a partin ott lesznek a vegán demokrata képviselők is, mint Cory Booker, aki szintén többször felszólalt már a húsfogyasztás mérséklésének érdekében.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Sztárok
Sejtelmesen üzent Stana Alexandra
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 16.
Celeb
Galambos Dorina nem tervez gyereket
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 16.