Külföld

Mi lehet a wifi-jelszó a Fehér Házban? – a legjobb Obama-mémek

  • Szerző:nuus
  • 2016.11.16 | 19:54

Vannak, akik nem tüntetnek, hanem igyekeznek viccet csinálni az eredményből. Barack Obama és alelnöke élen járnak ebben a dologban, összeszedtük a legjobbakat.

Ok, lehet azon (akár jogosan is) keseregni, hogy az Egyesült Államok következő elnöke egy olyan ember lesz, aki még egy könyvet sem olvasott el, és jobb napjaiban csűstül nyomná ki az országból a latinó, arab és egyéb kisebbségeket. Ezekről írunk is már eleget, például itt és megnéztük a szóba jöhető okokat is. Nézzük most viszont a vicces oldalát, amíg Trump nem művel olyat, amivel a mosolyt a szánkra fagyasztja.

Trump lehet hogy nem egy szárnyaló szellem, de térnyerésével elszabadította a szellemet, a mémgyártók nemzetközi egyesülete (ha lenne), tuti ordítva fogalmazna meg egy köszönő táviratot mindenkinek, aki rá szavazott. Itt van mindjárt Michelle Obama, akinek egy korábbi akciójából külön mémgyártó alkalmazás született, így még a Photoshophoz sem kell érteni, máris kiírhatjuk, hogy hát szegénynek egy bevándorló elvette a munkáját.

michelle

A megfejtés: Melania Trump, a következő first lady Szlovéniában született, 1995-ben érkezett az USA-ban, és minden bizonnyal ő a legdögösebb nő ebben a szerepben.

Van aztán Barack Obama, és alelnöke, Joe Biden, akik már korábban is rájátszottak a köztük lévő furcsa barátságra, ha népszerűsíteni kellett az elnöki adminisztrációt. Ők maguk csináltak furcsa kis videókat, amelyeken Biden napszemüvegeket próbálgat, vagy épp együtt futnak (ingben, nyakkendőben) a Fehér Ház folyosóin.

A választással aztán tényleg eljött a vicceskedés ideje. Megint ők maguk kezdték, a választás másnapján tartott sajtótájékoztatón Obama arról beszélt, hogy ilyen a demokrácia, időnként nem sikerül, de újra kell kezdeni. Majd azt mondta: „Én is vesztettem már választást. Joe persze nem… de hát tudják.” – nézett az alelnökre, aki sokatmondóan keresztet vetett.

Ezzel aztán tényleg átszakadt valami, és elkezdődött a mémgyártás, amelynek fő támája az átadás-átvétel. Személyes kedvencünk a következő:

Biden: Én nem adom meg nekik a wifi-jelszót
Obama: Joe…
Biden: Amit mondtam, megmondtam

 

Vagy éppen Trump vs. női választók topic:

Donald Trump sajátos külseje, konkrétan a színe ihlette ezt a darabot:

Biden: Az összes tükröt narancssárgára festettem
Obama: Micsoda?
Biden: Nem fogja magát látni
Obama: Joe…
Biden: Azt hiszi majd, hogy egy vámpír

Azért jusson egy kis szerep szegény Hillary Clintonnak is. Ő már tudja, milyen kiköltözni a Fehér Házból, és átadni azt valaki másnak.

Biden: Hillary azt mondta, ők kiszedték a W betűket a billentyűzetekből, mikor Bush nyert!
Obama: Joe, tedd…
Biden: Én kiszedem a T-t, akkor csak azt tudják írni, hogy segg (rump)

Foglalkozzunk lassan a győztessel is, Donald Trumppal, akinek a színén még mindig nem tudunk túllépni:

A narancs az új fekete (Utalva egy eléggé rendben lévő sorozatra).

Lehet, hogy Trump nem is lesz olyan rossz elnök, mint mindenki számít rá, hiszen szerepelt a Reszkessetek, betörők 2-ben is:

Mindenkit pofán vert Trump, de nem emlékszem, hogy Hillary segített volna Kevinnek megtalálni a lobbit…


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló