Külföld

Egész Ausztráliában tüntettek a diákok a klímaváltozás miatt

  • Szerző:nuus
  • 2018.12.01 | 08:18

Úgy döntöttek, hogy pénteken nem mennek be a suliba.

Egész Ausztráliában szerveztek tüntetéseket diákok azért,  hogy felhívják a figyelmet a kormány tétlenségére a klímaváltozás terén.

A megmozdulásokat egy 15 éves svéd lány, Greta Thunberg hatására indították el, ő volt az a diák, aki péntekenként iskola helyett inkább a svéd parlament elé vonult tüntetni. A hét elején canberrai diákok vonultak utcára, ezt követően további demonstrációk szerveződtek az ország több nagyvárosában is.

Az ország erőforrásokért felelős minisztere, Matthew Canavan reagált a sztrájkra, és helytelenítette a diákok lépését. A politikus szerint jobban tennék a gyerekek, ha az iskolában maradnának és megtanulnák, hogyan kell bányát építeni vagy kőolaj és gáz után kutatni. A tüntetések vezetője szerint ez még csak a kezdet, és a jövőben további megmozdulásokat terveznek, egészen addig, amíg nem történik valami az ügyben. Ausztrália egyébként a világ egyik legnagyobb szén-dioxid kibocsátója, mivel az ország energiaellátása nagyrészt szénerőművekre támaszkodik.

(Reuters, ABC News)


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Életmód
Lehetsz csinos pénz nélkül is!
  • szerző:nuus
  • 2024. 03. 25.