Vizuál

A brit Paul Stephenson az új Andy Warhol

  • Szerző:nuus
  • 2017.10.18 | 12:22

Autentikus módszerekkel és anyagokkal alkotja újra a műveket, de attól még azok nem lesznek eredetiek.

A BBC mutatja be azt a fiatal képzőművészt, aki vette a bátorságot és Andy Warhol nyomdokaiba lépett. A ruszin származású, amerikai pop-art zseni halála után három évtizeddel is kísért: legismertebb képei mai napig is nagy keresletnek örvendenek, most viszont mintha ismét beindult volna a Factory nevű műterme, és újrafestené műveit.

via GIPHY

Az imposztor pontosan ugyanazokat az anyagokat és módszereket felhasználva alkotja meg az ismert képeket. Warhol New Yorkban található, Factory nevű műtermét nem véletlenül hívták így: a „gyárban” gyakran fordult elő, hogy a művész valamelyik segítője, sőt, még édesanyja is beállt a munkafolyamatba, és szignózhatta is a képeket. A friss, ikonikus Elvis Presley, Marilyn Monroe és Jackie Kennedy-nyomatok is éppen így készültek most.

Valaki akár meg is csinálhatná helyettem az összes képemet. Nagyszerű lenne, ha az illető csak úgy elkezdene szitázni, és akkor lehetetlen volna megállapítani, hogy az én művem volna, vagy másé.

nyilatkozta a pop-art legenda még ’63-ban egy interjú során.

Ötven évet kellett várni, hogy Paul Stephenson rászánja magát, és eleget tegyen ennek a felhívásnak. A brit művész új variációkat készített el, ügyelve arra, hogy minden részletében hű legyen az alkotó munkamódszeréhez.

Vett tíz eredeti, felnagyított fotónegatívot, melyek a híres nyomatok alapjául szolgáltak. Közismert tény, hogy a nagy pop-art művész segítői végezték a munka oroszlánrészét, Warhol inkább csak az előkészítésben vett részt.

Stephenson felkereste Alexander Heinricit, aki még Warhollal dolgozott együtt, hogy bevonja a munkába, melynek eredménye lett ez az új Mao elnök-, Jackie Kennedy-portré és egy Warhol-önarckép is. A Warhol-széria címen futó, újraalkotott műveket október végén Manchesterben mutatják be egy művészeti vásáron.

Nem azt mondom, hogy ezek Warhol-munkák, hanem egy olyan együttműködés eredményei, amiről az alkotó sajnos már nem tudhat.

Szóval ezek nem poszthumusz Warhol-képek, pedig azok is lehetnének, legalábbis Rainer Crone szerint. A tavaly elhunyt szakértő, aki Warhol legelső katalógusát összeállította, még látta Stephenson alkotásait. Így fogalmazta meg véleményét:

Én eredeti Andy Warhol-műveknek mondanám ezeket a képeket, ugyanis ugyanazokkal a felnagyított filmkockákkal készültek, és azonos körülmények közt is jöttek létre.

Volt már hasonlóra példa a képzőművészetben: Degas és Rodin bronz szobrait formálta meg valaki más, az eredeti vázlatok alapján. Poszthumusz munkákként, és olcsóbban is keltek el.

Maga Stephenson sem tűnik úgy, hogy azt akarná, hogy eredetiként árulják a frissen festett képeket, ugyanis akkor jó pár nullával megtoldaná az árukat. Jelenleg 4 és 10 ezer font (1,4 és 3,5 millió forint) közt lehet szert tenni a művekre.

via GIPHY

Richard Polsky, aki műtárgyak eredetiségének szakértésével foglalkozik, nem szeretné, ha itt poszthumusz művekről volna szó:

Nagyra értékelem, hogy Stephenson őszinte: nem mondja azt, hogy maga Warhol festette volna ezeket. Ráadásul kellően alacsonyra is árazta be a képeit, ami szintén tetszik. Elbűvölő, hogy úgy állítja be, mintha Warhol munkássága még mindig folytatódna, noha már meghalt.

Jessica Beck, a pittsburghi Warhol Múzeum kurátora még jobban árnyalja a képet:

A művész valahogyan mindig jelen volt egy-egy mű befejezésénél.

Szerinte Warhol végig személyesen felügyelte a Factoryban zajló folyamatokat.

Átvenni a szitákat és újraalkotni a nyomatait, anélkül hogy konzultálnánk vele – ami egy halottal természetesen esélytelen is – mindenképpen problémás.

A látvánnyal mindenesetre le tudják majd nyűgözni a leendő vevők a vendégeiket, anélkül hogy anyagilag belerokkannánk.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló