Vizuál
Síró humorista és pulykazabálás mindenhol – a hét képei
Az amerikai hálaadás és az azt követő Black Friday a meghatározó ezen a héten, de van pár jó képünk másról is, még a Szaturnusz mellől is érkezett egy sztárfotó Prométheuszról.
Igazán nem mondhatjátok, hogy csak külföldi képek közül válogatunk, hiszen rögtön egy programajánlónak is beillő képpel kezdjük: a Capa Központ kortárs magyar fotográfia 25 évét bemutató tárlata január 8-ig látható, érdemes is megnézni. A Pécsi József fotóművészeti ösztöndíj 1991 óta létezik, és már több mint száz alkotónak adott lehetőséget, az ő képeikből válogattak.

Ugorjonk egy nagyot, egyenesen a Karib-tengerre. Hétfőn Harry herceg látogatott Antigua és Barbuda parányi szigetországába (egy korábbi brit gyarmatra), ahol a helyi krikettjátékosok így tisztelegtek neki:

No, ez még messzebb van: NASA és az ESA Cassini űrszondája küldi haza mostanában a legmenőbb képeket, hiszen éppen a Szaturnusz körül kering. Ezen a képen a Szaturnus úgynevezett F gyűrűje látható, és a bolygó Prométheusz nevű holdja, úgy 364 ezer kilométeres távoldágból:

Közben a Földön sajnos nem ilyen békés a helyzet, Szíriában egyre durvább a polgárháború. Ezen a képen a Szabad Szíriai Hadsereg harcosai lövik aknavetőkkel az Iszlám Állam állásait az észak-szíriai Dabik közelében (Dabik azért fontos az iszlamistáknak, mert úgy hiszik, itt dől majd el a végső csata az igazhitűek és a rómaiak, vagyis a keresztények közt).

A legnagyobb médiasztároknak adta idén Barack Obama távozó amerikai elnök a Szabadság-medált, a legrangosabb polgári kitüntetést. Egyebek mellett Tom Hanks, Bruce Springsteen és Michael Jordan is részesült a rangos elismerésben. A képen Ellen DeGeneres komikus és műsorvezető érzékenyül el a megtiszteltetéstől.

Csütörtökön hálaadás napja volt az Egyesült Államokban, ami az amerikaiak számára az egyik legfontosabb ünnep. Az a szent hagyomány, hogy ilyenkor pulykát kell enni (és lehetőleg nem felgyújtani a házat a sütése közben). Ha épp amerikaifoci meccs van, akkor is! A képen Ben Roethlisberger, a Pittsburgh Steelers játékosa falatozik, miután legyőzték az Indianapolis Colts csapatát.

Természetesen az űrhajósok is megünneplik a hálaadást. A Nemzetközi Űrállomáson így néz ki egy lakoma, rehidratált pulykából:

Európában közben elég sokan ki vannak akadva az orosz fenyegetés miatt, amire egy jó kis NATO-hadgyakorlat lehet az orvosság. Legalábbis ezek az amerikai katonák épp Litvániában tüzelnek a géppuskával a hangzatos nevű Iron Sword nemzetközi hadgyakorlaton.

Hálaadás után jön az amerikaiak második kedvenc napja, a Black Friday, amikor az áruházak különösen nagy leértékelésekkel igyekeznek becsábítani a vásárlókat. Ez a kép a kaliforniai Culver City egyik Target nevű boltjában készült, és jól látható, hogy sikerrel jártak a marketingesek:

Míg nálunk meglepően enyhe a november vége, Japánban nem ilyen jó a helyzet. Csütörtökön Tokióban rendesen leszakadt a hó, amire több mint ötven éve nem volt példa. Még a legendásan pontos japán vasút is összeomlott, így aztán lehetett gyalogolni vagy biciklizni a hóesésben:

Egy aktivista Imelda Marcosnak öltözve búcsúzik a Fülöp-szigetek egykori diktátorát, Ferdinand Marcost ábrázoló bábutól Manilában. A tüntetők azt követelik Rodrigo Duterte elnöktől, hogy távolítsa el Marcos holttestét a hősök temetőjéből, ahol egy hete helyezték nyugalomba. Marcos legendásan korrupt vezető volt, nem véletlen, hogy száműzetésben halt meg Hawaiin. Most viszont, némi meglepetésre rehabilitálták, ami sokaknak nem tetszik.

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.