Szépség
Ezért nem jó ötlet az egész arcodat csillámporba hempergetni
Futótűzként terjedt a neten az alábbi videó, melyben egy brit szépségblogger készített el egy sminket, a csavar pedig az benne, hogy csak csillámport használt, különböző színekben.
A végeredmény egészen fantasztikus, már ha az embernek az a célja, hogy pontosan úgy nézzen ki, mint egy diszkógömb, de a bőrgyógyászok óva intenek attól, hogy bárki leutánozza a látottakat.
Erről a videóról van szó egyébként:
A #FullFaceGlitterChallenge azonban veszélyes is lehet, főleg ha az ember szeméről van szó, a szakértő szerint
sose használjunk kreatívkodásra szánt glittert a bőrünkön, mert azok valójában apró, de éles, színezett fémdarabkák, amik felületi sérüléseket, irritációt okozhatnak a bőrön. Szembe kerülés esetén még a látásunk is veszélybe kerülhet.
Szerencsére eddig nem sokan próbálkoztak meg vele, ennek a videónak a főszereplője is már az elején megbánta, hogy egyáltalán belevágott, de legalább viccesen közölte mindezt a nagyvilággal:
Gyerekek, ne próbáljátok ki otthon.
Fotó: Instagram / katieelizabethbutt
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.