Sport

Jakabos Zsuzsanna: “Imitáljuk a versenyeket az uszodában”

  • Szerző:nuus
  • 2020.06.25 | 00:01

Az úszókat is megviselte a koronavírus, így változott az életük.

A koronavírus-járvány alaposan felforgatta a sportolók életét is, Jakabos Zsuzsannának hosszabb ideig kellett nélkülöznie az uszodát, mint karrierje során bármikor. Olimpikon úszónőnk ezzel együtt nem érezte magát rosszul a szünet alatt, mert mindig volt tennivalója. Elmondása szerint egy-két hét után újra sikerült felvennie a ritmust, mostanra pedig már háziversenyeket is tartanak egymás között az edzéseken.

Fotó: Prémium Média & Sport Management

Egy hónap kimaradt

Miután a koronavírus felütötte a fejét Magyarországon március elején, az élsportolók is önkéntes házi karanténba vonultak, a programjuk pedig egyik napról a másikra borult fel. Jakabos Zsuzsannának egy hónap maradt ki az úszásból, ami korábban soha nem fordult még elő vele.

„Szerencsére azért négy hét nem a világvége és hamar sikerült újra formába lendülni. Egy-két hét úszás után már nagyon jól éreztem magam, de én alapvetően nem is unatkoztam a szünet alatt, mert mindig volt tennivalóm. A karantén időszakában vagy a vizsgaidőszakra tanultam, vagy a YouTube-csatornámra készítettem videókat otthoni edzésekről. A 10 részes sorozatban saját testes gyakorlatokat mutattam be, ezzel is segítve azokat, akik ötlethiányban szenvedtek” – fogalmazott.

Európa-bajnok úszónőnk napirendje egy kicsit most más, mint a megszokott állapotban volt.

7-kor ébresztő, 8-tól edzés

Jakabos Zsuzsanna hétkor kel, nyolctól úszóedzésen vesz részt, majd pihenni, ebédelni megy, hogy aztán háromtól újabb két órát ússzon. Bizonyos napokon a reggeli úszótréning után erőnléti edzésen vesz részt, ilyenkor a délutánja lazább valamelyest.

„Az étkezésre mindig odafigyelek, szeretek egészségesen táplálkozni, sok zöldséget és gyümölcsöt fogyasztani, ez lényegében nem változott az elmúlt hónapokban. Amikor nagyon kemény a felkészülés és napi 6-7 órát edzünk, akkor kiemelten ügyelek arra, hogy a megfelelő tápanyagot be tudjam vinni, nehogy keveset egyek úgymond. A gyengepontom a fagylalt, abból minden nap bármennyi gombócot meg tudnék enni, de ezt is próbálom limitálni” – magyarázta.

A 31 éves olimpikon arról is beszélt, a jövő májusi Európa-bajnokságra készülnek, de júliusban például már lesz kisebb zártkörű versenyük is.

„Az uszodában mi már háziversenyeket tartunk és próbáljuk imitálni azt, mintha versenyen lennénk. Felhúzzuk a versenydresszt, a versenysapkát, így fenntartva azt az érzetet, mintha tényleg élesben zajlana az egész” – tette hozzá a MED-Sport úszónője.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Életmód
Barbie nyugdíjas korba lépett
  • szerző:nuus
  • 2024. 03. 08.
TV
Durva döntést hozott a Netflix
  • szerző:nuus
  • 2024. 03. 03.