esport

Élő közvetítéssel indul a BLAST Premier első hete

  • Szerző:nuus
  • 2020.01.31 | 18:18

A héten veszi kezdetét a több héten át tartó BLAST Premier Spiring Series 2020 alapszakasza.

A tét nem kicsi, másfél millió dollár az összdíjazás, amiből a győztes egymaga egymilliót vihet haza. Ezen a héten az A csoport csapatai feszülnek majd egymásnak.

Képforrás: HLTV

A névsort nézve már elsőre is látszik, hogy nem kis nevek kerültek ebbe a csoportba. Mind a négy csapat rutinos, és a BLAST eseményeit is látogatták az elmúlt években, szóval izgalmakkal teli BO3-as mérkőzésekre számíthatunk.

Képforrás: HLTV

Először a FaZe játszik a NiP ötösével, ennek a két csapatnak egymás ellen már szinte történelme van a BLAST Prón. Koppenhágában egy BO1-et és egy BO3-at is könnyen meg tudott nyerni a FaZe a NiP ellen, viszont a BLAST Pro Grand Finals alkalmával a NiP adott egy csúnya 2-0-át a FaZe-nek. Egyik csapatot sem láttuk még idén játszani, így nehéz megítélni a formájukat. Ami a ninják ellen szólhat, hogy F0rest nemrég vált ki a csapatból, kérdés, hogy mennyit tudtak Nawwk-kal gyakorolni. Ami közel biztosnak mondható, hogy bárki is nyeri majd ezt a küzdelmet, annak nem lesz egy sima 2-0 ez az összecsapás.

A második meccs a Liquid és az MiBR között fog zajlani. Ha a statisztikákat vesszük alapul, akkor elmondható, hogy itt a braziloknak nagyon teperniük kell majd, ha labdába szeretnének rúgni az amerikai sztárcsapat ellen. Utoljára tavaly májusban tudtak BO3-at nyerni Fallen-ék a Liquid ellen, és egyelőre az év eleji teljesítményük sem a legmeggyőzőbb. Az ő csodafegyverük Meyern lehet. Fiatal és tehetséges, nincs sok mérkőzése még a legnagyobb csapatok ellen, így nehezebb is őt „kidemózni”. Az amerikaiakat pedig idén még nem láttuk, könnyen előfordulhat, hogy még nyomja őket a bejgli súlya, vagy csak egyszerűen alábecsülik az ellenfelüket. Itt is kiélezett küzdelemre számítok.

Amennyiben szeretnétek izgalmas meccseket nézni, tartsatok velünk péntek délutántól egész hétvégén a Metabro Twitch csatornáján: https://www.twitch.tv/metabro. Nyereményjáték is lesz, kisorsolunk egy AK-47 Frontside Misty-t, valamint két emlékcsomagot, a szabályzatot itt találod.

Forrás: Metabro.hu

Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Külföld
Kórházba került Boris Johnson
  • szerző:nuus
  • 2020. 04. 06.
Autó
Gyönyörű lett az új McLaren
  • szerző:szaboakos
  • 2020. 03. 24.