Labdarúgás

Olvastad már a búcsúlevelet, amit Pelé írt Maradonának?

  • Szerző:nuus
  • 2020.12.05 | 12:30

A 80 éves brazil sportember úgy fogalmazott: "egy zseni voltál, aki elvarázsolta az egész világot."

“Bűvész voltál, amikor a labda a lábadnál volt, egy igazi legenda. Mindenekelőtt azonban az én nagyszerű barátom, hatalmas szívvel” – írta a szintén legendás Pelé Maradonának, aki 60 éves korában, múlt hét szerdán hunyt el szívinfarktusban. “Nagyszerű barátom, köszönöm Neked az egész közös utunkat. Egy napon a mennyországban egy csapatban játszunk majd” – fogalmazott Pelé, és hozzátette, Maradona hirtelen bekövetkezett halála miatt már nem tudta neki személyesen elmondani, ezért most leírja: “Szeretlek, Diego.”

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Pelé (@pele) által megosztott bejegyzés


A Boca Juniors, a Barcelona és a Napoli legendája 1986-ban világbajnoki címre vezette az argentin válogatottat, 1997-ben vonult vissza, edzőnek állt, de azóta egészségi problémákkal küszködött. Halála után egy nappal a Buenos Aires északnyugati külvárosában, a Bellavistában lévő Béke Kertje (Jardín de Paz) temetőben helyezték örök nyugalomra.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Sztárok
Majka csúnyán megalázta Curtist
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 16.