Tech

Felszámolja magát az egyik legígéretesebb dróngyártó cég

  • Szerző:nuus
  • 2017.01.12 | 13:47

Mégsem kezdik el szállítani a 2016-os CES díjnyertes drónját: az azt gyártó startup bejelentette, hogy lehúzza a rolót. Pedig sokan vártak rá, hogy olyan drónjuk legyen, amit nem kell irányítani, hanem magától követi a gazdáját.

A hatalmas hype és rengeteg előrendelés ellenére három éves működés után megszűnik a Lily Camerát gyártó startup – jelentették be csütörtökön Antoine Balaresque és Henry Bradlow társalapítók. Elmondásuk szerint cégük számos hullámvölgyön ment keresztül tavaly. Nem tudták finanszírozni az első körös előrendelést és a drónok kiszállítását – tették hozzá.

2016 februárjára ígérték az első sorozat szállítását, már akkor felmerültek az első problémák: szoftverhibák miatt jelentős késéssel jutottak el a drónok a vásárlókhoz. Októberben újra lehetett rendelni belőlük, de ezeket már egyáltalán nem szállították ki: azt ígérték, hogy 2017-ben bepótolják a lemaradást, de ezidáig sem kapta meg senki a rendelését.

Az alapítók nagy büszkeséggel beszéltek arról interjúkban, hogy 60 ezer érdeklőtől 34 millió dollárnyi előrendelés érkezett a drónokra – nekik 60 napon belüli visszafizetést ígértek.

Befektetők is láttak benne fantáziát: összesen 16 millió dollárt kalapozott össze a startup, az erre szakosodott cégek mellett például Steve Aokitól is kaptak támogatást. Állítólag még a Snapchattel is tárgyaltak együttműködésről.

A Lily Camera az egyik legígéretesebb termék volt a drónok piacán: már amikor ünnepelték, amikor 2015-ben bemutatták a prototípust, tavaly pedig a CES innovációs díját is megkapta. Pilóta nélkül lehet irányítani, arra van programozva, hogy kövesse a gazdáját. Úgy készít(ett volna) nagy felbontású videókat és képeket, hogy a tulajdonos csak feldobja az égbe, majd elindul a dolgára, a drón minden továbbit magától végez.

Forrás: Mashable, nyitókép: Alex Wong/Getty Images


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló