Tech

Türelmesebbé tette az embereket a kibertérben a járvány

  • Szerző:nuus
  • 2021.02.09 | 18:18

Az elmúlt egy évben érezhetően javult a magyarok társas kommunikációjának színvonala az online térben – ezt mutatja a Microsoft legfrissebb, az internetes veszélyeket és azok hatásait vizsgáló nemzetközi kutatása.

A hírnév károsítása, a kéretlen szexuális jellegű ajánlatok és a megfélemlítés, zaklatás terén következett be a legjelentősebb javulás Magyarországon.

A gyűlöletbeszéd, a félrevezetés és a diszkrimináció ugyanakkor továbbra is hangsúlyosan van jelen az online térben és ezek súlyos, főként lelki ártalmakat okoznak az áldozatoknak.

A Microsoft 32 országra kiterjedő, a kibertér veszélyeit vizsgáló felmérésében, Magyarországon javult a legnagyobb mértékben az online kommunikáció és magatartás színvonala, amelyet az úgynevezett Digital Civility Index (DCI) fejez ki.

Ez azt jelenti, hogy a korábbi 77 pontos indexet 73-ra sikerült javítani, ami 4 pontos előrelépést jelent, hiszen ebben a felmérésben az alacsonyabb érték jelöli a türelmesebb, biztonságosabb, tiszteletteljesebb interakciókat. A válaszokból az is kiderült, hogy a járványhelyzet fejtett ki pozitív hatást az emberek kibertérben mutatott magatartására.

A hazai érték ugyan jelentősen javult, ám Magyarország, és a kiemelkedő javulást elérő országok általában, az évről évre kiadott rangsorban inkább sereghajtóknak számítanak.

A jelenlegi 73 pontos indexérték 26-ik pozíciót jelent, így hazánk az alsó szegmensbe tartozik olyan országokkal együtt, mint Svédország (74 pont) vagy Oroszország (80). Globálisan az online megfélemlítés és a kéretlen, zaklató szexuális ajánlatok száma csökkent a legkevésbé az utóbbi időben.

Képek:Pixabay


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló