Tech

Új trend a svédeknél: chipet tetetnek a kezükbe, hogy helyettesítsék az igazolványaikat

  • Szerző:nuus
  • 2018.05.15 | 14:39

Nagyjából háromezer ember esett már túl a beavatkozáson, ők bevállalták az elég fájdalmasnak tűnő procedúrát.

Azért használják ezeket a chipeket, hogy megkönnyítsék velük a hétköznapi életüket. Kulcsok és mágneskártyák helyett ezzel tudnak bemenni az irodájukba és az edzőterembe. A vonatjegyet sem kell előkotorniuk azoknak, akikben van ilyen. Az alábbi, időzített videóban 2:24-nél bemutatják, hogy hogyan működik.

Veszélyes lehet

Két nagy kockázata lehet a chip beültetésének. Az első, hogy

a microchipek fertőzéseket eredményezhetnek, de akár az immunrendszer is támadásként foghatja fel az idegen tárgyat.

– mondta Ben Libberton, egy mikrobiológus.

A másik veszély, hogy a trend terjedésével a hackerek megtámadják ezeket az eszközöket, hogy ellopják a rajtuk lévő személyes adatokat, vagy a pénzt. Bár az utóbbi még nincs rajta, ugyanis a bankkártyát még nem lehet helyettesíteni vele, annak ellenére, hogy ennek nincs technológiai akadálya.

Szóval nemsokára biztosan lehet majd fizetni is vele. A hackerektől viszont nem tartanak, ugyanis még túl kevesen rakattak chipet a kezükbe ahhoz, hogy a bűnözőknek megérje ezzel foglalkozni. Azt is mondják, hogy ez a chiptechnológia túl fejlett ahhoz, hogy feltörjék, bár valószínűleg ez csak addig lesz így, amíg a hackerek rá nem szállnak a rajtuk tárolt adatokra.

Nyitókép: Jonathan Nackstrand/AFP


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Celeb
Galambos Dorina nem tervez gyereket
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 16.