Tech

Egyetemisták megfigyelésével fejlesztettek arcfelismerő szoftvert

A Colorado College hallgatóit fényképezték a tudtuk nélkül, a projektet az amerikai hadsereg támogatta.

UCCS

Összesen 1700 képet lőttek róluk 2012 és 2013 között, ami legális, viszont felvet néhány kérdést. Például, hogy a róluk készült képek hol kötnek ki, és mire használják őket.

A kutatás során egy teleobjektívvel fotózták az arcokat 150 méterről, így az algoritmus fel tudta térképezni az arcszerkezeteket. Így gyúrták a szoftvert, hogy az rossz fényviszonyok mellett is képes legyen arcokat felismerni.

Ezeket a képeket összesítették, amelyeket kutatók használhatnak algoritmusok fejlesztésére, köztük az amerikai hadsereg is. Elvégre elég hasznos, ha harci helyzetben távolról be tudnak azonosítani valakit.

Az egyik vezetőkutató, Dr. Terrence Boult biztosított mindenkit afelől, hogy fotókat készíteni nem illegális nyilvános helyeken, és az iskola is hozzájárult a kutatáshoz. Ezen kívül nem társítottak személyes információkat az arcokhoz, és a kutatás csak most kezdik használni, nagyjából öt évvel a kutatás után. Így akik a képeken vannak, jó eséllyel már végeztek az egyetemmel.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Sztárok
Meghalt Elvis Presley lánya
  • szerző:nuus
  • 2023. 01. 13.