Tech

A Facebook és a WhatsApp ezentúl nem ad információkat a hongkongi felhasználókról

  • Szerző:nuus
  • 2020.07.07 | 10:18

Hétfőn jelentették be.

A Facebook és a WhatsApp ezentúl nem ad információkat a felhasználóiról a hongkongi hatóságoknak – jelentette be hétfőn, egymástól függetlenül kiadott közleményében a két internetes közösségi médium.

A közlemény szerint egyáltalán nem adnak információkat sem a hongkongi kormányzattól, sem bármely hongkongi hatóságtól érkező megkeresésekre. A döntés mindaddig érvényben marad, amíg “nem születik újabb értékelés” a kínai parlament által nemrégiben elfogadott és amerikai megítélés szerint Hongkongra kényszerített új nemzetbiztonsági törvény következményeiről.

A kommünikében a Facebook kiemelte: döntésével lényegében azt a világban alkalmazott gyakorlatot követi, amely a felhasználókat érintő információkat kérő kormányzatokra vonatkozik. E gyakorlat szerint a kormányzatoktól kért információkat általában egyenként vizsgálják meg, és mérlegelik a helyi körülményeket, illetve az emberi jogokra vonatkozó nemzetközi normák érvényesülését. Egyes esetekben azonban, amikor tartani lehet az emberi jogok megsértésétől vagy nem maradéktalan tiszteletben tartásától, a különböző médiumok meg szokták tagadni az információ-szolgáltatást.

A Facebook és a WhatsApp bejelentette: Hongkong esetében az emberi jogi aggodalmak miatt felfüggeszti még az egyedi esetek mérlegelését is. A két médium szerint nemcsak az új nemzetbiztonsági törvény “mély elemzésére” van szükség, hanem nemzetközi emberi jogi szakértők véleményének meghallgatására is.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Tech
A Facebook-on is beköszön a MI
  • szerző:nuus
  • 2024. 03. 19.