Tech
Mindjárt itt a legmenőbb dolog: szinte bármire vetíthetünk
Ha sikerül leszorítani a méretét és az árát, ez a japán kütyü lesz a legmenőbb dolog a világon, hiszen nem kell hozzá statikus vászon vagy épület. Lebegő ponyvára, papírlapra, vagy az általad viselt pólóra is rávetíti a kívánt képet, és hiába mozog minden, az ott is marad.
A fényfestés ma már nem olyan nagy attrakció, de persze úgy könnyű, hogy statikus tárgyakra, jellemzően épületekre irányítják a projektorokat. De mi van, ha céltárgy mozog, vagy eleve nem szilárd, mint egy lepedő, egy pírlap, esetleg egy ember által viselt póló? A Tokiói Egyetem Ishakawa Watanabe laboratóriumának kutatói ezt is megoldották.
Alapvetően két technológiát ötvöztek: a DynaFlash névre keresztelt projektort, ami képes másodpercenként ezer, nyolcbites képet vetíteni. Ez a képsűrűség a sokszorosa annak, amit az emberi szem érzékelni képes, hiszen például a régi filmek másodpercenként 24 képkockából állnak, a hagyományos tévéadás pedig 50 képből, mégis folyamatos, mozgó képnek látjuk őket. Így néz ki a DynaFlash:
A másik technológia, amit a japán kutatók alkalmaztak, a Deformable Dot Cluster Marker, amit talán „alakítható jelpont csomagnak” lehetne fordítani, ha lenne értelme magyarul. Ám mivel nincs, hagyjuk is az elnevezés körüli téblábolást. Meg amúgy is, a lényeg, hogy a gép egy, az emberi szem számára láthatatlan rácsot vetít a céltárgyra, és figyeli annak változását, például ahogy mozgatjuk a papírlapot vagy vásznat. A két technológiát kombinálva pedig ez lesz az eredmény, a dinamikus fényfestés:
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.