Tech

Ferenc Pápa arra kéri a híveit, hogy imádkozzanak a mesterséges intelligencia miatt

Az egyház figyelmét is felkeltette az öntanuló algoritmusok térnyerése.

AFP

Ferenc Pápa havonta meghatározza, hogy miért imádkozzanak a Katolikus Egyház hívei, ennek a hónapnak a témája pedig a mesterséges intelligencia, pontosabban az, hogy a robotok mindig az emberek javát szolgálják. Nem alaptalan az aggodalma, elvégre Elon Musk, a Tesla és a SpaceX alapítója is megmondta, hogy

a mesterséges intelligencia használata felérhet egy démon megidézésével.

Ferenc Pápa valószínűleg azért nem ettől tart, de az biztos, hogy a Vatikánban is észrevették az öntanuló algoritmusok térnyerését, amivel a közösségi médiában nap mint nap találkozhatunk. A Facebookon például egy ilyen dönti el, hogy melyik posztok, reklámok kerüljenek elénk, tehát elég sok ember életében szerepet játszik az MI. Az sem akkora titok, hogy ennek bizony vannak negatív hatásai, ebben a korábbi cikkünkben egy kutatást foglaltunk össze, ami szerint összefüggés van a közösségi média és a depresszió között.

Hogy egy erősebb példával éljünk, a hadászatban is egyre elterjedtebbek a robotok. Eljuthatunk oda is, hogy a gépek emberi beavatkozás nélkül ölhetnek embereket, ami morálisan eléggé problémás, és ez mindenképp egy olyan probléma, amivel foglalkoznia kell az emberiségnek.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló