Tech

Meglepő módon árult kokaint, de lebukott

  • Szerző:nuus
  • 2019.12.05 | 10:48

Mégsem volt olyan biztonságos a PlayStation Network.

123rf

Az FBI felkereste a Sonyt, hogy adja ki egy felhasználó adatait, aki a PlayStation Network segítségével adott túl több ezer dollárnyi kokainon – írja a Motherboard. A dílert Curtis Alexandernek hívják, a Szövetségi Nyomozó Iroda pedig mindenre kíváncsi, még arra is, hogy milyen játékokkal játszott, sőt, az azokban elért eredményeire is.

Ezen kívül persze bekérték az IP-címét, a lakhelyét és a telefonszámát, erre pedig joguk is van, ugyanis bizonyítékkal álltak elő arra, hogy a Speedola20 nevű felhasználó a Sony rendszerén keresztül irányította a kokaincsempészetet. Játék közben irogatott a társaira, akikkel így beszélte meg a találkozókat, minderről pedig egy megbízható forrástól értesültek.

A Sonynak még két napja van biztosítani az információkat az FBI számára, ugyanis október 22-én kérték őket, 14 napos határidővel. A hatóság egyébként úgy tudja, hogy Alexander nincs tisztában azzal, hogy a PlayStation levelezőrendszer nem biztonságos, ha teljesen titokban akar valamit csinálni. Erre egyébként vannak jobb módszerek, például a Signal nevű alkalmazás, ami teljes titkosítást és biztonságot ígér.

Nem ez az első eset, hogy az FBI adatokat kér a Sonytól, 2017-ben például ugyanígy a PlayStation Networkön csíptek el valakit, aki Irakba akart utazni, hogy terroristának álljon.

Címlapkép: FBI / Instagram

Forrás: Metabro.hu

Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Bulvár
Torghelle Sándor visszavonul!
  • szerző:nuus
  • 2020. 09. 26.
Belföld
Ilyen időre készülj holnap:
  • szerző:nuus/MTI
  • 2020. 09. 28.