Tech

A nagy karácsonyi kérdés: mikor kapja meg a gyerek az első okostelefonját?

  • Szerző:nuus
  • 2017.12.05 | 20:23

A gyerekek többsége felírja a karácsonyi listára az okostelefont is, a szülők és rokonok pedig agyalnak, hogy vajon eljött-e már az idő, hogy meg is kapja.

A helyzet most

A New York Times friss cikke szerint manapság 10 és 12 éves kora között kapják meg a gyerekek az első telefonjukat. Míg 2012-ben a 12-13 évesek 8 százalékának volt saját száma, manapság ez az arány 14 százalékra nőtt. Nem csoda: A Pew Internet-kutatás szerint a nyugati világban élő felnőttek 70 százaléka mobillal jár-kel.

Mikor válik telefon-éretté a gyerek?

Az „Apu, hadd játsszak a telefonodon” az egyik leggyakoribb mondat, amit a szülő hall, így érthető, hogy sokan saját telefonra vágynak, és a szülő is fontolóra veszi: talán eljött az idő. A szakemberek szerint annak azonban, hogy a gyerek kezébe saját mobilt adjunk, számos feltétele van:

  •  fontos, hogy a gyerek már „önjáró” legyen, vagyis önállóan közlekedjen a különóráira, iskolába, a kis barátaihoz: így van értelme annak, hogy a szülővel bármikor elérhetik egymást – ez 10-12 éves kor előtt ritka, különösen nagyvárosokban
  • fontos, hogy képes legyen a kulturált, mértéktartó telefonhasználatra: ne akarjon mindenáron ebéd közben, vendégek mellett a telefonon játszani, tudja, hogy mikor van itt az ideje
  • képes legyen szűrni a külvilág ingereit, hiszen az okostelefonon keresztül rengeteg információ befut, bármire rá lehet keresni, hiába választ ügyes szűrőprogramokat a gyerek
  • alapfeltétel, hogy vigyáz a dolgaira: nem hagyja el a cuccait, összepakol maga után, figyel a holmijaira
  • a havi előfizetést ill. kártyát már a saját zsebpénzéből tudja megtakarítani: nagyjából 8-10 éves kortól válik képessé arra a kicsi, hogy a pénzzel bánjon – szülői segítséggel -, így ez előtt az életkor előtt még korai a saját telefon.

Az átmeneti időszak segíthet

Ha már egy olyan 12 éves gyerekről van szó, aki önállóan közlekedik, vigyáz a dolgaira és ügyesen gazdálkodik a zsebpénzzel, az információ-áramlás korlátlansága még mindig kihívás lehet. Mobiltelefon esetben nincs ott a szülő mindig, hogy ellenőrizze, mit, mikor és mennyi ideig olvas, néz a gyerek a telefonon, ezért az első lépés az egyszerű butatelefon lehet, amivel képes tartani a kapcsolatot a világgal, néhány egyszerűbb játékkal is mulathatja az időt, de alapvetően nem ömlik rá a korlátlan információáradat, amit sokszor egy felnőtt is nehezen kezel.

A szakemberek szerint tehát nagyjából a 14 éves kor az, amikor már érdemes saját okostelefonnal megajándékozni a csemetét, még ha ő már nyolcévesen is tökéletesen időszerűnek tartja ezt…

A ti környezetetekben mik a tapasztalatok?

Nyitókép: pixabay.com


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Színház
Kirúgják Udvaros Dorottyát?
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 09.
Sztárok
Sejtelmesen üzent Stana Alexandra
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 16.