Fintech

Erősödéssel kezdett idén a bitcoin

  • Szerző:nuus/MTI
  • 2024.01.02 | 12:18

Idén nő azoknak a területeknek a száma, ahol hivatalosan is használhatják.

Lendületesen indította az új évet a világ legnagyobb kriptovalutája, a bitcoin azokra a várakozásokra, hogy idén nő azoknak a területeknek a száma, ahol hivatalosan is használhatják.

A bitcoin kedden kora reggel 21 hónapos csúcson, 45 ezer 488 dolláros is állt. Hét óra körül 2,6 százalékos drágulással, 45 ezer 220 dolláron jegyezték, még mindig messze a 2021 novemberében beállított 68 ezer 789 dolláros rekordszinttől.

A bitcoin tavaly 154 százalékkal drágult.

A bitcoin árfolyamát felhajtó befektetői derűlátás azzal a várakozással kapcsolatos, hogy az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) hamarosan engedélyezheti a bitcoin-alapú, tőzsdén jegyzett azonnali befektetési alapok (ETF) elindítását, ami több millió befektető előtt nyitná meg a bitcoin piacot.

A SEC ezt eddig többször elutasította arra hivatkozva, hogy a kriptovaluta piac érzékeny a manipulációra.

Piaci szereplők szerint azonban egyre több jel utal arra, hogy a SEC enged szigorából és akár már januárban engedélyezi az azonnali bitcoin ETF-ek legalább egy részét.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren
Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló