Infotech

A Microsoft éppen a robotok jogait írja le a társadalomban

  • Szerző:nuus
  • 2018.01.25 | 19:13

Robot csak ott van, ahol jog is van. És a robotnak most nincs joga.

Kép: Pixabay.com CC0

A vaskos és fontos tanulmányt adott közre a Microsoft, amely a jogászokra és az MI-re vonatkozik, ugyanakkor ezt nem teljesen technológus szemmel teszi.

Érdekes, közel százötven oldalas tanulmányt adott ki a Microsoft (PDF), amelynek két szerzője a cég vezető jogásza és a mesterséges intelligencia kuttásáért felelős alelnök. Az írás a legaltechnek azt az oldalát világítja meg, amely a jogászokra és az MI-re vonatkozik, ugyanakkor ezt nem teljesen technológus szemmel teszi. Legfontosabb megállapításuk, hogy az MI-jog területének meg kell születnie. Nem üt el ez attól, amit Barsi András, a DO-Q-Ment stratégiai igazgatója mondott a Fintechradar interjújában, hogy a jogi és technológiai tudás egy szervezetben a jövő egyik kulcsa.

A jóslatok között vannak olyanok is, amelyekre már mindenki gondolt. Ilyen például, hogy a jövőben az új technológiák segítségével automatizálnak olyan feladatokat, amelyeket ma emberek végeznek. Innen viszont gyorsan, még a bevezető részben továbblép oda az írás, hogy 2038-ra biztosan kialakul a mesterséges intelligenciával foglalkozó jogi szakág. Ugyanúgy, ahogy 1998-ban még nem alig foglalkoztak adatvédelmi joggal, idén, a GDPR évében viszont több konferenciát rendeznek ebből. A terület kialakulásához szükség van arra, hogy egyfajta konszenzus alakuljon ki az MI-fejlesztés és használat kérdésében.

A jelentés fő részében már élesebb dolgok szerepelnek. Kezdve azzal, hogy az MI-rendszerek tervezésekor kritikus fontosságú a tanításra használt adatbázis. Több olyan hangzatos bejelntés volt az elmúlt évben, amelyről kiderült, hogy valójában csak az adatbázisba kódolt elfogultságokat adta tovább a rendszer.

Az MI-rendszerek az emberi döntéshozás kiegészítésére szolgálnak, a szerzők szerint rendkívül fontos, hogy a döntésekért elsősorban emberek legyenek felelősek.

– olvasható többek között a tanulmányban.

A problémák elkerülése végett a tanítási adatbázisok felülvizsgálata, az adatmegosztás rendkívül fontos. Emellett ki kell dolgozni az MI-rendszerek felülvizsgálatának, auditálásának módszereit. Amennyiben ezek a rendszerek embereket értékelnek, úgy a folyamatok, a tanító adatbázis és a rendszer működése is alapos dokumentálásra szorul. Emellett a hibajelzési folyamatokat tökéletesre kell csiszolni.

A szerzők szerint az MI-jog másik nagy területe a versenyjoggal áll majd rokonságban. Eleve aggasztónak gondolják, hogy a begyűjtött adatok kis számú cégnél összpontosulnak.

A Microsoft tanulmány tökéletes olvasmány a hétvégére, a fentieknél jóval több van benne. Ráadásul egy kezdődő vita egyik első hozzászólása.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló