Mobiltech

Hogy hívják majd a következő iPhone-t? Itt vannak a lehetséges nevek

  • Szerző:nuus
  • 2018.04.05 | 14:55

Nehezebb kérdés ez, mint eddig bármikor, ugyanis tavaly megtörték a számozást, a 8 után X jött. Az X pedig igazából tíz.

Az X-et tízként kell felfogni, tehát tavaly gyakorlatilag kijött a 8-as, és a 10-es. Az Apple felhagyott a jól megszokott rendszerrel, ami úgy nézett ki, hogy két évente mindig egyel nagyobb számú iPhone jött ki. Most szeptemberben három új iPhone kerül a polcokra, viszont a nevük még kérdéses, de jóslatok már vannak.

iPhone 8S

Logikus lenne, tavaly szeptemberben kijött a 8, most szeptemberben jöhetne a 8S, ahogy eddig minden iPhone verziót egy olyan követett egy évre rá, aminek a tipusjele mögé egy "S" betű került. Ezzel most az a probléma, hogy már megjelent az X, ennél a római számnál pedig kisebb a 8, még akkor is, ha mögé írnak egy S betűt.

iPhone 9

Ugyanaz a probléma, mint a 8S-nél. A fejünkben az él, hogy minél nagyobb a szám, annál jobb a telefon. A kisebb szám azt sugallná, hogy a telefon gyengébb.

iPhone 11

Ez már értelemszerű lenne a római számos 10 után. Csak azok fognak csodálkozni, akik az X-et nem tíznek mondják, hanem iksznek.

iPhone XI

Az is egy opció, hogy továbbmennek a római számos vonalon. Ha így is lesz, valószínűleg nem lesz így örökké, a 18-as iPhone mögé már azt kéne írniuk, hogy "XVIII". Ez pedig kicsit hosszú az Apple-féle típusjelekhez képest.

iPhone X2

Ez egyszerűen csak túl fura. Ráadásul a Nokiának már volt egy ilyen nevű telefonja 2010-ben.

iPhone

Csak simán iPhone. Végül is az új MacBook-ok sem kapnak új számot, amikor megjelennek, ahogy az iPad-ek sem. Lehet, hogy az Apple a telefonoknál is ezt a mintát követi majd.

A legvalószínűbb az iPhone 11, vagy XI. Te mit gondolsz?

Nyitókép: pexels.com

Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren
Hogy tetszett? Regisztrálj, és csak azt kapod, ami igazán érdekel!
Belföld
Külföld
Bulvár
Tech
Tudomány
Lepj meg!

Belépve nem neked kell a hírek után menned!*

*Hiszen a hírfolyamodba viszi a folyamatosan tanuló algoritmusunk Regisztrálok!
Még többet innen:
Nuus
Tetszett a cikk?

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Helyek
A város, ahogyan még sosem láttad
  • szerző:nuus
  • 2018. 04. 06.
Celeb
Ennyire cuki Kylie Jenner kislánya!
  • szerző:nuus
  • 2018. 04. 26.
A következő cikkek betöltése folyamatban...