Mobiltech

Az okostelefonok jövője – Megérkezett az iPhone X

  • Szerző:homarton
  • 2017.09.12 | 21:51

10 évvel azután, hogy Steve Jobs történelmet írt az első iPhone bemutatásával, az Apple bemutatta az iPhone 8, az iPhone 8 + és az iPhone X (nem x, hanem tíz) modelleket.

Már hetek óta sok mindent tudunk a készülő iPhone-okról, és az igaz, hogy ezek a szivárogtatások csak fokozták a hype-ot az új telefon körül, de kedd este kiderült, hogy az előzetes információk gyakorlatilag mind igaznak bizonyultak. Az biztos, hogy olyan ováció nem volt kedd este a cupertinói auditóriumban, mint mondjuk Steve Jobs bármelyik előadásán – ettől függetlenül azért sok újdonságot is megtudtunk az almás mobilokról.

Az évtized sajtóeseményeként beharangozott nagyszabású prezentációt természetesen Tim Cook nyitotta meg: a bemutató a 2011-ben elhunyt Steve Jobs méltatásával kezdődött, majd rögtön megemlékeztek az Irma hurrikán áldozatairól, és felhívták a figyelmet, hogy akár az AppStore-on keresztül is lehetőség van adományokat küldeni a károsultaknak.

Ezután Angela Ahrendts, az Apple kevés női előadóinak egyike elmondta, hogy a jövőben Town Square-nek hívják majd a hivatalos Apple boltokat, amelyek idén új városokban is megnyitnak (Párizs, Milánó, Chicago, Washington DC), majd jöttek sorban az Apple 2017-es vadonatúj termékei.

Na de mit érdemes tudni az iPhone modellekről?

Kezdjük a legfontosabbal, az okostelefonok jövőjeként beharangozott legújabb készülékkel (amelyet egyébként az iPhone tennek kell mondani). Tim Cook szerint ez a készülék meghatározza majd a következő évtizedre a telefonok világát – csak úgy, ahogy az eredeti iPhone.

Íme a legfontosabb tudnivalók az iPhone X-ről:

  • 5,8 collos kijelző OLED technológiával
  • Super Retina kijelző
  • Ahogy előzetesen tudni lehetett, nem lesz rajta Home gomb
  • Nem lesz Touch ID, lesz viszont arcfelismerés (Face ID)

  • Ezt külön kiemelték, hogy a Touch ID elméletileg 50 ezerből egyszer hibázott, a Face ID esetén ez az arány 1 millió az egyhez.
  • A készülék előlapján lesz infravörös kamera, projektor és még fényérzékelő is.
  • Tényleg lesznek animált emojik, amelyek először leszkennelik az arcunkat, majd ez alapján gyártanak különböző üzenetjeleket

  • A dupla kamerarendszer a True Depth nevet kapta. Mindkét rendszer optikai képstabilizálást, valamint nagyobb és gyorsabban működő szenzorokat kapott.
  • Az iPhone X üzemideje is elég brutális lesz: két órával tovább bírja mint egy iPhone 7

A feltunningolt iPhone 8 és iPhone 8 Plus

A nyolcadik generációs mobilok valójában a tavalyi modellek felturbózott verziói.

The iPhone 8 and iPhone 8 Plus. Let me know your thoughts! #apple #iphone8 #iphone8plus #iphone #appleevent

TechnoBolt – Technology (@technobolt) által megosztott bejegyzés,

  • A készülékekbe egy hatmagos A11 Bionic chip került, amely 25 százalékkal gyorsabb az A10-nél
  • Az eddigi alumínium helyett üveg hátlapot kaptak
  • Az iPhone 8 4,7 collos, a Plus 5,5
  • Új Retina HD kijelző, sztereó hangszórók
  • A 3D Touch maradt, a felbontások változatlanok.
  • A 12 megapixeles kamera új szenzort kapott, és van bennük optikai képstabilizálás is
  • A videórögzítést is fejlesztették, a 4K mellett 60 fps is elérhető lesz
  • 1080 pixeles felbontásban pedig 240 fps-es slow-motion felvételt tud majd készíteni
  • Egy vadonatúj funkció is lesz a telefonokon, a Portrait Lightning, amely még a felvétel készítése közben, valós időben érzékeli a mélységet és a fényeket. (ez még beta módban volt a bemutatókor, vagyis hardveresen képes erre a teló, de várni kell még rá)
  • A vezeték nélküli töltést is frissítették képességeken, amely a Qi szabvánnyal működik majd

Az új Apple Watch órával telefonálni is lehet

Az iPhone X mellett az est legizgalmasabb történése az volt, hogy Tim Cook bejelentette, hogy az Apple Watch Series 3 már saját mobilhálózaton tud működni, nem kell összecsatlakoztatni egy mobillal, szóval a jövőben akár telefonálhatunk, netezhetünk és zenét is hallgathatunk majd az Apple órával 

Sokkal szebb lett az Apple TV is

Az ötödik generációs Apple TV-t is bemutatták a Steve Jobs színházban – a legfontosabb frissítés, hogy a 4K mellett HDR támogatást is kapott az új set-top box, így sokkal szebb lett a képi megjelenítés, és maga a menü is átláthatóbb lett. Az eszköz ugyanazt az A10X processzort kapta, mint az új iPad Pro modellek, ezzel pedig kétszer nagyobb teljesítményre lesz képes, mint a negyedik generációs elődje. Az Apple Watch 3-hoz hasonlóan az Apple TV-t is szeptember 15-től lehet előrendelni, majd 22-étől megvásárolni – az első körös országokban.

One more thing

Az iPhone X készüléket október 27-étől lehet majd előrendelni, a boltokba pedig november 3-án kerül majd. A 64 GB-os változata 999 dollárról, azaz 260 ezer forintról indul majd az Egyesült Államokban. Ha ezt vesszük alapul, ami lenni szokott, akkor az ár egy az egyben ennyi lesz euróban, és jön még rá a 27 % áfa, vagyis az alapkészülék 330 ezer forint lehet a tippünk szerint.

 

Képek forrása: Apple


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Sztárok
Sejtelmesen üzent Stana Alexandra
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 16.