Tudomány

Ennyivel jobban működik a memóriád, ha eleget aludtál

  • Szerző:nuus
  • 2020.01.04 | 06:46

Ha eleget aludtunk éjjel, könnyebben emlékszünk másnap az új arcokra és a nevekre – derül ki egy friss amerikai kutatásból. De hogy ennyire? Úgy tűnik, brutális az összefüggés.

memória és alvás

A memória és alvás közötti kapcsolatot vizsgálták a tudósok. Azt akarták bebizonyítani, hogy kipihenten jobban teljesít az emlékezőképességünk. Az eredmény figyelemreméltó, úgy tűnik, igaz az a feltevés, hogy aki többet alszik, sokkal jobban működik a memóriája.

A kutatás során tizennégy, 20-as éveikben járó önkéntesnek mutattak fotókat, amelyek a képen látható személy nevét is tartalmazták. Tizenkét órával később arra kérték a résztvevőket, hogy nézzék meg újra a képeket, majd meg kellett állapítaniuk, hogy a megfelelő képhez a megfelelő név tartozik-e.

A fenti tesztet összesen kétszer végezték el a tudósok: az egyik alkalommal a résztvevők nyolc órát aludtak, míg a másik alkalommal feladatot kaptak, és nem aludtak. Amikor az önkéntesek kipihenték magukat, 12 százalékkal jobban teljesítettek a fotók és a nevek összekapcsolásakor.

“Érdekesség, hogy a tény, hogy mennyi ideig vagy milyen mélyen aludtak a résztvevők, nem befolyásolta a teljesítményüket. Annak megértéséhez azonban, hogy ezek közül melyik tényező hogyan befolyásolja az eredményeket, további vizsgálatokra van szükségünk. Egy dolog biztos: az alvás segít abban, hogy jobban emlékezzünk” – mondja a kutatást vezető Jeanne Duffy, a Bostoni Egyetem munkatársa.

A szakember azt is tervezi, hogy hamarosan más korcsoportokat is megvizsgálnak. Elképzelhető ugyanis, hogy csak a fiatal felnőttek eredményeinél volt ilyen szoros kapcsolat a memória és alvás viszonylatában.

Nyitókép: Pixabay

Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló