Tudomány

Sikeresen hatástalanították az Alzheimert okozó gént emberi agysejtekben, most először

  • Szerző:nuus
  • 2018.04.11 | 11:16

A Gladstones Institutes tudósai sikeresen hatástalanították az apoE4 gént, ami szorosan összefügg a demencia, azaz időskori elbutulás jelenségével. Most először sikerült ezt emberi agysejteken megtenni, hála azoknak az Alzheimeres betegeknek, akik a tudománynak adományozták a holttestüket. Nekik köszönhető, hogy a kutatóknak volt min kísérletezniük.

pixabay.com

A kutatás során Alzheimeres betegek agysejtjeit összehasonlították más agysejtekkel. Ebből következtettek arra, hogy az apoE4 gén okozza az agykárosodást, ugyanis ez a gén nincs meg az egészséges agyakban.

Ebből az következik, hogy ezt kell hatástalanítani.

Még csak laboratóriumi körülmények között tesztelték a hatóanyagot, ami kiiktatja az apoE4-et. Tehát még csak emberi testen kívüli agysejteken tesztelték, állatokon és pácienseken nem.

Könnyen lehet, hogy az emberi testben ez nem lesz ilyen zökkenőmentes.

Még az állatkísérletekkel sem tudják teljesen bebiztosítani, hogy a gyógyszer működni fog embereken. A kutatók azt mondták, hogy attól, hogy a laborban működött, nem biztos, hogy a beteg testében is fog. Szóval van kockázat. Yadong Huang, az egyik kutató ettől függetlenül bizakodik, ugyanis az elmúlt tíz évben semmilyen nagy áttörés nem volt az Alzheimer gyógyításában.

Az Alzheimer tíz éven belül olyan kezelhető lesz, mint a HIV

A jövőben azelőtt kezdik majd kezelni a demenciát, minthogy az teljesen kialakulna. Így nem visszafordítani kell azt, hanem csak megfékezni a kialakulását, mondta Michel Goedert, a Cambridge professzora.

Csak úgy mint a HIV, az Alzheimer nem szűnik meg teljesen, de gyógyszerekkel meg lehet majd fékezni. Ha sikerül erre a szintre vinni a kór kezelését, többé nem ez lesz az egyik legnagyobb egészségügyi probléma.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Sztárok
Sejtelmesen üzent Stana Alexandra
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 16.