Tudomány

Lehet, hogy megtalálták a csodagyógyszert az összes idegi károsodással járó agyi betegségre

  • Szerző:nuus
  • 2017.04.20 | 15:38

Állatokban már sikerült megállítani az agysejtek pusztulását. Most úgy tűnik, emberekben is sikerülni fog.

A tudósok azt remélik, megtalálták azt a gyógyszert, ami megállítja az összes neurodegeneratív (az idegek károsodásával járó) agyi betegséget, köztük a demenciát.
2013-ban az Egyesült Királyságban egy kutatói csapatnak már sikerült megállítania az agysejtek pusztulását egy állatban, ez akkor világszerte nagy hír volt.
Aztán kiderült, hogy az alkalmazott vegyület nem alkalmas emberi felhasználásra, mert szervi károkat okoz.

via GIPHY

Most két gyógyszert találtak, amelyeknek ugyanolyan védő hatásuk van az agyra, viszont már biztonságosan használhatóak embereknél is.

“Ez tényleg nagyon izgalmas” – mondta Giovanna Mallucci professzor, a kutatás egyik vezetője, aki minél hamarabb el akarja kezdeni a humán klinikai kísérleteket demenciában szenvedő betegeken. Várhatóan két-három éven belül kiderül, hogy a gyógyszerek valóban működnek-e.

A neurodegeneratív betegségekről a következőket kell tudni:

  • A neurodegeneratív betegségek során elpusztulnak az agy és a gerincvelő sejtjei
  • Ezek a sejtek felelnek a döntéshozatalért és a mozgások ellenőrzéséért
  • Nem könnyen regenerálódnak, így a betegségek hatása pusztító lehet
  • A neurodegeneratív betegségek közé tartozik az Alzheimer-kór, a Parkinson-kór, a sclerosis multiplex és a Huntington-kór

A kutatók azt mondják, nem valószínű, hogy a gyógyszerek teljes egészében gyógyítani tudják majd a szóban forgó betegségeket, de ha meg tudnák állítani a folyamatot a pácienseknél, az már hatalmas előrelépés lenne, hiszen “élhetőekké” válnának ezek a kórok.

Nyitókép: Matt Cardy/Getty Images


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló