Tudomány

Ez a robot előre látott valamit, amit a tudósok nem

A Lawrence Berkeley National Laboratory kutatói ráeresztettek egy algoritmust ezer kutatásra, amelyek 1922 és 2018 között készültek. A mesterséges intelligencia végül meglátott valamit, amit a kutatók nem.

A mesterséges intelligenciát úgy is nevezhetjük, hogy gépi tanulás, aminek a lényege, hogy egy algoritmust betanítanak egy adott feladatra. Így az precízebben és főleg gyorsabban megtalálhat bizonyos mintázatokat, mint egy ember. Ez történt most is.

Mind az ezer kutatás különböző anyagokról szólt, a közel száz évnyi tudományt nyálazta végig a robot. Képes volt jelentést adni a különböző szavaknak, például összerakta a periódusos rendszert pusztán a szövegből, anélkül hogy látta volna a táblázatot. A csapat fókuszában a termoelektromos anyagok álltak, amelyek áramot tudnak előállítani hőből.

Az algoritmus persze megmondta, mely anyagok a leghatékonyabbak erre a célra, viszont ennél több történt. Mikor a 2008-as kutatásokat vizsgálta, képes volt megjósolni, hogy mely anyagok jönnek a következő kutatásokban. Tehát felfedezett egy olyan mintázatot, amit a kutatók nem vettek észre.

Amikor a kutatók meglátták a robot eredményeit, alig hittek a szemüknek, pláne amikor meglátták az okokat is. Ez azt jelenti, hogy néhány anyag hatékonyságára évekkel korábban fény derülhetett volna. A kérdés már csak az, hogy tudnak használni egy ilyen algoritmust még hatékonyabban.

A kutatás.

Címlapkép: 123rf


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló