Tudomány

Szakértők szerint akkora ítéletnap közeleg, mint a dinóké volt

  • Szerző:nuus
  • 2017.07.21 | 06:43
  • trendindex: 4

Megosztja a tudósokat az élővilág pusztulása, de mi lenne velünk az Állatok Királya nélkül?

Bolygónk ökoszisztémája olyan szinten leharcolt lett mára, hogy nemsokára elérjük a 66 millió évvel ezelőtti dinó-apokalipszis szintjét. Kifutunk az időből, pedig még visszafordíthatóak volnának a káros folyamatok, a Science Alert szerint.

Három tudós máris több ezer gerinces faj kihalási esélyeit latolgatja, mások szkeptikusabbak az ilyen drasztikus világvége-víziókkal kapcsolatban.

Egy nemrégiben nyilvánosságra hozott tanulmány arról számol be, hogy közel kilencezer gerinces állatfaj került máris a kipusztulás szélére. Olyan afrikai emlősök is vannak köztük, mint a gepárd, a zsiráf vagy akár az állatok királya, az oroszlán. Ezeknek a populációknak a mérete ugyanis 1900 és 2015 közt egyértelműen zuhanni látszik.

via GIPHY

Csak az elmúlt száz évben 200 faj tűnt el végleg bolygónkról, ami a “hatodik kihalás” utolsó fejezete már. A tanulmány szerzői szerint ez a tendencia az emberi életvitelre is hatással lesz.

Biológiai értelemben világméretű megsemmisülésről akkor beszélünk, ha nem bukkan már fel egyáltalán példány ezekből a fajokból, a Föld egyetlen pontján sem.

állítja Rodolfo Dirzo, a Stanford Egyetem biológia professzora, aki a tanulmányban beszámol arról, hogy 27600 fajt – madarakat, kétéltűeket, emlősöket és hüllőket – azaz az általunk ismert gerincesek felét vették górcső alá. 8851 közülük, azaz minden harmadik faj állománya csökkenő tendenciát mutat.

Most a legváltozatosabb élőlények pusztulnak, ilyen még nem volt soha korábban a Föld történetében.

A hatodik, tömeges kipusztulás már zajlik, és nagyon gyors az üteme. Két vagy három évtized, és le is fut; az emberi élet is meg fog változni ennek hatására.

A gepárdok, orangutánok és oroszlánok száma is lefeleződött, alig egy-két évtized alatt. Nyugat-afrikai oroszlánból mindössze 400 példány él már, pedig régen bejárták Dél-Európát, a Közel-Keletet és Nyugat-Indiát is.

via GIPHY

A mexikói ökológia professzor, Gerardo Ceballos is borúlátó:

Ez az előjele egy olyan eltűnési drámának, melyben rengeteg faj érintett, akárcsak az a természeti alap, amely lehetővé tette a civilizációnk létrejöttét.

Ezzel szemben az észak-karolinai Duke Egyetem vezető ökológusa, Stuart Pimm szerint még korai volna félreverni a harangokat. Szerinte a hatodik fokozatnak még csak az elejét látjuk, nem a közepén járunk.

Igaz, drámai a helyzet, mert ezerszer gyorsabban lökünk fajokat a szakadék szélére, mint kellene. De ha azzal riogatjuk az emberiséget, hogy mind meghalunk, az nem sokat segít.

Doug Erwin, a Smithsonian Természettudományi Múzeum részéről egyenesen áltudománynak tartja a Nagy Öt kihalás teóriáját:

Nem azt mondom, hogy az emberiség ártatlan abban a pusztulásban, amely a tengert és a szárazföldet egyaránt érinti. Sem, hogy ez a helyzet javulni fog a jövőben. De tudósokként csínján kell bánnunk az ilyen összehasonlítgatásokkal.

Van, aki viszont egyetért a zord jövőképet felvázoló tanulmánnyal.

via GIPHY

Kieran Suckling, az arizonai Biológiai Diverzitás Centrum igazgatója megállapítja, hogy

Egy tömeges, teljes világunkat érintő jelenséget sikerült megragadniuk. Jócskán benne vagyunk a hatodik kihalási szakaszban, és száz év alatt a fajok 50-75 százalékától kell elbúcsúznunk, ha a dolgok így folytatódnak.

Pimm eközben rámutat arra, hogy előrelépések történtek a nemzeti parkok és az óceán védelmében, illetve az Amazonas-környéki erdők irtásának üteme is csökkent. Van módja a veszélyeztetett fajok megvédésének Suckling szerint is, ha az emberek kiállnak értük.

A jó hír az, hogy ha elhatározzuk, hogy megmentünk bizonyos fajokat, akkor vissza is tudjuk fordítani a negatív folyamatokat.

Greenwald azt javasolja, hogy a környezetükért elkötelezett lakosok ültessenek őshonos fajokat a kertjükbe, vagy kérjék arra a képviselőiket, hogy járják ki az adott élőhelyek védelmének biztosítását. Bár arra is figyelmeztetett, hogy a jelenlegi Kongresszus az, amelyet a lehető legkevésbé fenyegeti a kihalás veszélye…

A Biológiai Diverzitás Centrum jelenleg 34 olyan, függőben lévő törvényhozási ügyről tud, mely gyengítené a veszélyeztetett fajok védelmét.

via GIPHY


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Időjárás
Elmarad a tél Európában?
  • szerző:nuus
  • 2023. 01. 04.