Tudomány

Örök ifjúság: megvan milyen agysejtek felelnek öregedésért, és a folyamat visszafordítható

  • Szerző:nuus
  • 2017.08.06 | 06:46

A bronxi tudósok az örök életre gyúrnak.

Amerikai tudósok arra jöttek rá, hogy a hipotalamuszban lévő őssejtek tehetnek arról, hogy hogyan múlik az egereken az idő. Kísérleteik eredményei az időskori betegségek megelőzésében és az emberi élettartam megnyújtásában is szerepet játszhatnak majd.

via GIPHY

A Science Daily beszámol arról, hogy a bronxi Albert Einstein College of Medicine munkatársai a növekedést, fejlődést, reprodukciót és anyagcserét felügyelő agyterületról már 2013-ban megállapították, hogy a test korosodásáért is felel. Most még pontosabb képet kapunk a folyamatról: a New Yorki kutatók jóvoltából ugyanis meglettek azok a hipotalamuszban fellelhető sejtek is, amelyek irányítják az öregedést. Ennek a maroknyi, kifejlett idegi őssejtnek eddig úgy tudták, hogy az a feladata, hogy új agyi neuronokat hozzon létre.

A kutatásunk kimutatja, hogy ezeknek az idegi őssejteknek a száma csökkenni kezd, ahogyan telik az idő, és ez a hanyatlás pörgeti fel az egér esetében öregedést. Viszont arra is rájöttünk, hogy ez a folyamat nem visszafordíthatatlan. Ha pótoljuk ezeket a sejteket, vagy a molekulákat, amelyeket előállítanak, akkor lelassíthatjuk, vagy akár valamelyest vissza is fordíthatjuk a test öregedését.

számol be Dongsheng Cai, molekuláris gyógyszerész-professzor.

A kísérleti egér esetében a vizsgált sejtek tíz hónapos kora körül kezdtek megcsappanni; pár hónappal később pedig már a korosodás jelei is kiütköztek az egyébként egészséges állaton.

Egy kétéves példányból már el is tűnnek ezek a típusú sejtek.

Meg kellett vizsgálniuk, hogy ez a veszteség okozza-e a korosodást, vagy csak ez is egy, az öregedéssel járó esemény. Ezért szándékosan pusztítani kezdték a sejteket pár középkorú egér hipotalamuszában.

Ez a célzott roncsolás felgyorsította az öregedést, és korai halálhoz is vezetett, a kontroll csoportban lévő egerekhez képest.

Ha őssejteket juttatunk a megfelelő agyterületre, megakadályozhatjuk a vénülést?

Olyan egerekbe injekciózták vissza a hiányzó idegsejteket, amelyeknek korábban pusztították a hipotalamusz-béli állományát; illetve ép, de öreg állatok is kaptak egy-egy dózist. Azt látták, hogy az elképzelés bejött: a kezelés lelassította, illetve némileg még meg is fordította a folyamatot.

Dr. Cai és csapata kimutatta, hogy az öregedésgátló hatást úgy fejtik ki a sejtek, hogy egy microRNA nevű molekulát bocsátanak ki. A „miRNA” nem proteint állít elő, hanem a génkifejeződésben játszik kulcs szerepet, ahogyan exoszóma nevű részecskéi bekerülnek a gerincvelő-folyadékba.

via GIPHY

Az ilyen koktéllal kezelt egerek felépítése és viselkedése is mérhetően pozitív irányba mozdult el: az izomerő, a mozgáskoordináció, a kognitív képesség és a társas viselkedés is javult ezáltal.

Első körben a miRNA még pontosabb feltérképezését tervezik a tudósok, majd az öregedés lassításánál, illetve az időskori megbetegedéseknél is szeretnék hasznát venni.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Külföld
Meghalt Derrick felügyelő társa
  • szerző:nuus
  • 2024. 03. 25.