Tudomány

Kitartó, gyakori szexszel mentette meg faját Diego, a teknős

  • Szerző:nuus
  • 2016.09.15 | 12:42

Nyolcszáznál is több utóda van.

Legalább féltucat olyan eredetmítoszt lehet találni, ahol az adott nép vagy akár a teljes emberi faj egy őspártól származik. És míg az embereknél ezt a mitikus őst nem lehet azonosítani, egy faj van, ahol tényleg létezik az ősapa.

A galápagosi óriásteknős egyik alfaja, a kizárólag Espanola szigetén élő Chelonoidis hoodensis a század közepére a kihalás szélére sodródott – írja a Phys.org. Két hím és alig tizenkét nőstény maradt, ráadásul annyira szét voltak szórva a világban, hogy az közel nullára csökkentette annak az esélyét, hogy találkozzanak és szaporodjanak. Az egyik hímet például a San Diego-i állatkertből szedték össze.

Amikor azonban összeköltöztették a csapatot egy jóval kisebb helyre, a Diego nevű hím nekilátott megmenteni a fajt. A mosranra száz évnél is idősebb állat körülbelül 800 utódot nemzett, az Espanolára visszatelepített teknőspopuláció negyven százaléka az ő leszármazottja.

Diego és a másik hím megmentette a Chelonoidis hoodensis fajt, amely már nem is számít veszélyeztetettnek. Még nem érte el azt a szaporulatot, ami egykor a 5000 teknős lakta Espanolát jellemezte, de már nem tűnhetnek el egyik napról a másikra.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló