Tudomány

Ez az 558 millió éves fosszília a legrégibb, ismert állatmaradvány

  • Szerző:nuus
  • 2018.09.21 | 16:55

A neve Dickinsonia, és ausztrál meg orosz tudósok fedezték fel és tanulmányozták. Az állatvilág nagy robbanása a Kambrium nevű korban történt meg, ez a fosszília viszont 20 millió évvel korábbi. Vagyis még a csigák, a csikófélék és az ízeltlábúak megjelenése előtt élt.

A vita igazából már régóta folyt azon, hogy a Dickinsonia nevű fosszília állati eredetű-e vagy sem. Csakhogy a fosszíliában zsírt találtak, koleszterinmolekulákat, ami egyértelművé tette, hogy a Dickinsonia bizony állati maradvány, és így a legidősebb. Ami azt jelenti, hogy nem a Kambriumban lépett színre az állatvilág, mint ahogy eddig ezt tudtuk, hanem már jóval régebben, és a Kambriumban „csak” egy nagy robbanás történt, amikor is többféle, bonyolultabb, többsejtű életforma is megjelent.

Az ovális alakú, bordázott élőlény 1,4 méter hosszú lehetett, és annak az ediakara-faunának lehetett a tagja, amelyik a kambriumi robbanást is előidézte. A fosszíliákat egyébként Oroszországban találták, és a tudományos világ nagy része örül a felfedezésnek, de vannak szkeptikus hangok is, akik szerint ez nem egy olyan lelet, illetve felfedezés, amiből messzemenő következtetéseket lehet levonni.

Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren
Hogy tetszett? Regisztrálj, és csak azt kapod, ami igazán érdekel!
Belföld
Külföld
Bulvár
Tech
Tudomány
Lepj meg!

Belépve nem neked kell a hírek után menned!*

*Hiszen a hírfolyamodba viszi a folyamatosan tanuló algoritmusunk Regisztrálok!
Még többet innen:
Nuus
Tetszett a cikk?

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Tudomány
Lekamerázták a fény mozgását
  • szerző:nuus
  • 2018. 10. 15.
Egészség
Még egy érv a gyorskaják ellen
  • szerző:nuus
  • 2018. 10. 16.
A következő cikkek betöltése folyamatban...