Sorozatok

Amiből Ridley Scott mozifilmet készített, abból a sztoriból a Trainspotting rendezője meg tévésorozatot

  • Szerző:nuus
  • 2018.01.11 | 12:13

A híres bűneseteket feldolgozó Trust első évada március 25-én kezdődik, és John Paul Getty III 1973-as elrablásáról szól, akárcsak Scott A világ összes pénze című filmje.

A mozifilmet nem is a hajmeresztő fordulatokkal teli, abszurd sztori tette hírhedtté, hanem az, hogy az utolsó utáni pillanatban Kevin Spacey-t kivágták a filmből és újraforgatták a jeleneteit egy másik színésszel, Christopher Plummerrel, és az, hogy ezért a másik két főszereplő közül a férfi (Mark Walhberg) összehasonlíthatatlanul több pénzt kapott, mint a másik, aki pedig nő (Michelle Williams). Miközben a rendező meg azt mondta, hogy nem kértek és nem kaptak ezért pénzt.

Hogy melyik volt előbb, a Scott film, vagy az FX csatorna tévésorozata, azt nem tudni, de tippre az utóbbi, mert egy sorozat fejlesztése hosszabb időt vesz igénybe, de ez végülis mindegy. Március végén jön ennek a nem mindennapit esetnek a tévés feldolgozása, a fösvény milliárdos szerepében a mindig kiváló Donald Sutherlanddel, de olyan régen látott színészek is főszerepelnek benne, mint Hilary Swank, Brendan Fraser és Anna Chancellor. A trailer alapján nagyon erős darab lesz a Danny Boyle (Trainspotting, Gettómilliomos, A part) és forgatókönyíró társa, Simon Beaufoy által készített Trust című sorozat első évada.

Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren
Hogy tetszett? Regisztrálj, és csak azt kapod, ami igazán érdekel!
Belföld
Külföld
Bulvár
Tech
Tudomány
Lepj meg!

Belépve nem neked kell a hírek után menned!*

*Hiszen a hírfolyamodba viszi a folyamatosan tanuló algoritmusunk Regisztrálok!
Még többet innen:
Nuus
Tetszett a cikk?

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Neked ajánljuk
Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Celeb
Katy Perry kés alá feküdt?
  • szerző:nuus
  • 2018. 01. 18.
A következő cikkek betöltése folyamatban...